Most lesz bajban Ukrajna

Most lesz bajban Ukrajna

Óriási pánik tört ki az Ukrajnának küldendő pénz- és fegyversegélyek körül. Az USA-ban tomboló politikai káosz a képviselőház republikánus elnökének menesztésében csúcsosodott ki. Matt Gaetz republikánus képviselő, aki saját párttársa kirúgását kezdeményezte, az okok között egyértelműen azt jelölte meg, hogy McCarthy megegyezést keresett a demokratákkal az Ukrajnának nyújtott segélyek további folyósítása érdekében. 

 A jelenlegi, november közepéig érvényes átmeneti költségvetésből kihúzták az északkeleti szomszédunknak folyósítandó, hatmilliárd dolláros segélyt, és nagyon reális az esélye, hogy azok vagy végképp leállnak, vagy az összeget annyira lecsökkentik, hogy gyakorlatilag szimbolikussá válik. Biden ugyan igyekezett magabiztosan biztosítani Kijevet arról, hogy továbbra is működésben tartja a háborút, valójában azonban szinte könyörög a republikánusoknak, hogy ne akadályozzák meg annak folytatását a pénzcsapok elzárásával. 

 Van visszaút? 

A válaszok egyre markánsabbak. A szenátusi külügyi bizottság vezető republikánusa, Jim Risch, valamint a képviselőház külügyi bizottságának elnöke, Michael McCaul közös levélben válaszolt az elnöknek, amelyben így fogalmaztak:

 „Az ön kormányának nem sikerült meghatároznia egy olyan stratégiát, amely felvázolja, hogy az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott segítsége miként segít győzelmet aratni Oroszország felett, miközben előtérbe helyezi és előmozdítja az amerikai érdekeket. 

Az az ígéret ugyanis, hogy addig támogatjuk Ukrajnát, »ameddig csak kell«, nem stratégia”. 

 A nyugati liberális mainstream média (mintha előre tudta volna, hogy nagy baj lesz), a kongresszusi káosz első jeleire zsinórban kezdte el megjelentetni azokat az írásokat, amelyek Európa felé fogalmaztak meg vörös felkiáltójeleket, mondván: ha az USA felfüggeszti az ukrán segélyezést, akkor az EU-nak kell még több pénzt és fegyvert biztosítania Kijevnek. Ez az, ami nem fog menni. 

Írta a Magyar Hírlap