Itthon: Vezérőrnagy lesz a katonai titkosszolgálat vezetőjelöltje

Itthon: Vezérőrnagy lesz a katonai titkosszolgálat vezetőjelöltje

Tajti Norbert a november 5-i hatállyal felmentett Béres Jánost válthatja a katonai titkosszolgálat élén.

Novák Katalin köztársasági elnök péntek este közzétett határozatával október 23-i hatállyal léptette elő Tajti Norbert dandártábornokot.

A miniszterelnök november 5-i hatállyal hétfőn mentette fel tisztségéből Béres Jánost, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) főigazgatóját. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter utódjául Tajti Norbertet javasolta, akinek kinevezéséről még nem jelent meg határozat, de előléptetése jelzi, hogy erre bizonyára sor kerül. A hvg.hu hívta fel ugyanis hétfőn a figyelmet arra, hogy a jelöltet még a legalacsonyabb tábornoki rendfokozatba, dandártábornoknak is csak idén léptették elő, tehát főigazgatóként alacsonyabb rendfokozatú lenne a KNBSZ három jelenlegi helyettes vezetőjénél, akik vezérőrnagyok. Ez változik tehát október 23-tól.

Még egy katonai előléptetést közöl a Magyar Közlöny: Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, a koszovói KFOR nemzetközi erők volt parancsnoka szintén a nemzeti ünnep napjától altábornagy lesz.

Érdekessége a pénteken megjelent államfői határozatoknak és a hozzájuk kapcsolódó miniszteri ellenjegyzéseknek, hogy keltezésük szerint nem Budapesten, hanem Fehérvárcsurgón készültek, mert ott adta át ma a kinevezéseket Novák Katalin.

(Nyitóképünkön Novák Katalin és Tajti Norbert látható. Forrás: Facebook / Novák Katalin)

HVG