A dél-koreai, a japán és az amerikai külügyminiszter elítéli, hogy Észak-Korea fegyvereket biztosít Oroszországnak

A dél-koreai, a japán és az amerikai külügyminiszter elítéli, hogy Észak-Korea fegyvereket biztosít Oroszországnak

MH/MTI
2023. október 26. csütörtök. 10:54

„Az ilyen jellegű fegyverszállítmányok, melyek közül már több megerősítetten célba érkezett, jelentősen növelik az Oroszország által vívott háború áldozatainak számát” – áll a közleményben.

A tárcavezetők úgy vélték, Phenjan a szállítmányokért cserébe katonai segítséget vár Moszkvától, saját hadi kapacitásainak növelése érdekében.

A közleményben aláhúzták, szoros figyelemmel követnek minden ilyen tranzakciót, egyúttal felhívták a figyelmet arra, hogy az Észak-Koreával folytatott fegyverkereskedelem megszegi az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) vonatkozó tilalmát.

Észak-Koreát súlyos nemzetközi szankciókkal sújtják nukleáris fegyverei és rakétaprogramja miatt, és az ENSZ BT határozatai – amelyeket annak idején Oroszország támogatásával hagytak jóvá – tiltják az együttműködést Phenjannal katonai kérdésekben, valamint számos más területen is.

Szeptemberben Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Oroszországba látogatott, ahol találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig októberben Phenjanban egyeztetett Kim Dzsong Unnal.

Washington határozottan állítja, hogy Phenjan a közelmúltban fegyvereket szállított Oroszországnak, Moszkva ezt tagadja.

Jun Szok Jol dél-koreai elnök szeptemberben azt hangoztatta, hogy „közvetlen provokációnak” tekintené, ha Oroszország segítene Észak-Koreának fejleszteni a fegyverzetét az ukrajnai háborúban nyújtott segítségért cserébe.

Írta a Magyar Hírlap