Női kosárlabda Eb-selejtező: győzelemmel kezdtek a magyarok

Női kosárlabda Eb-selejtező: győzelemmel kezdtek a magyarok

MH/MTI
2023. november 9. csütörtök. 21:56

Az adriai gárda 2017-ben szerepelt először kontinenstornán, azóta egyszer a 14., kétszer a 10., idén pedig a 15. helyen végzett.

A magyar és a szlovén válogatott az Eb-felkészülés során kétszer találkozott májusban, és Celjében, valamint Slovenske Konjicében is Székely Norbert együttese nyert 87-64-re, illetve 94-62-re.

A Novomatic Arénába érkezett vendégeknél több ismerős is akadt, mivel korábban Eva Lisec és Zala Friskovec is játszott Szekszárdon. A szlovénok görög kapitánya, Georgiosz Dikajulakosz pedig Juhász Dorka klubedzője az olasz Schiónál.

A nemzetközi szövetség kedden közzétett erősorrendjében a magyarok a 36 csapatból a negyedik, a szlovénok pedig a 15. helyen állnak.

A soproni meccs 6–0-val indult és 20–11-gyel folytatódott, a hazaiaknál főként a török Mersinben légióskodó Kiss Virág és Studer Ágnes remekelt. Nemsokára a WNBA újonccsapatába beválasztott Juhász is megszerezte első kosarát a válogatottban, a 13. percben pedig 11 pontra nőtt a különbség. A magyar magassági fölényt az ellenfél távoli dobásokkal próbálta ellensúlyozni, majd Lelik Réka triplájával 38–24-re elhúzott a Székely-csapat. A nagyszünetben 40–28 volt az állás úgy, hogy a szlovénok mindössze kilenc pontot hoztak össze a második játékrészben.

Térfélcsere után, 50–30-nál eldőlni látszott a meccs, a túloldalon csak Lisec és Liskovec jelentett veszélyt, miközben a magyaroknál öten is elérték már a hét pontot. Az 58–37-ről induló zárószakaszban már csak a hazai diadal mértéke volt kérdéses, a válogatott legjobbja Kiss lett 16 ponttal.

B csoport, 1. forduló:
Magyarország–Szlovénia 70–51 (25–19, 15–9, 18–9, 12–14)
A magyar pontszerzők: Kiss 16, Dubei 13, Studer 13, Lelik 10, Juhász 7, Varga 3, Aho 2, Goree 2, Határ 2, Horváth 2

A magyarok vasárnap Helsinkiben lépnek pályára, majd egyéves szünet következik a selejtezősorozatban.
A 40. Eb-nek Csehország, Németország, Görögország és Olaszország ad otthont 2025-ben, ez lesz az első alkalom, hogy négy országban rendezik meg a kontinenstornát.

A csoport másik mérkőzésén:
Bulgária–Finnország 65-75 (24-23, 11-10, 8-17, 22-25)

A magyarok további menetrendje az Eb-selejtezőben:
2023. november 12.: Finnország–Magyarország, Helsinki 15.00
2024. november 7.: Magyarország–Bulgária
2024. november 10.: Szlovénia–Magyarország
2025. február 6.: Magyarország–Finnország
2025. február 9.: Bulgária–Magyarország

Írta a Magyar Hírlap