Itthon: Aki nem tud várni, amíg kiderül végre, mi lesz a nemzeti konzultációban, annak itt van két sejtelmes videó

Itthon: Aki nem tud várni, amíg kiderül végre, mi lesz a nemzeti konzultációban, annak itt van két sejtelmes videó

A konkrét kérdéseket még nem tudjuk, amit itt látunk, azt a filmes szaknyelv úgy hívja, hogy foreshadowing.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi Kormányinfón arról beszélt, hogy már a héten postázzák a 13. (!) nemzeti konzultáció kérdéseit. Ehhez képest egyelőre csak a témaköröket körüljáró, alig egy perces videókat kapott a konzultálni éhes magyar nép.

Ezeket különböző kormánypárti politikusok adagolják a Facebookon, itt például Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tegnap:

Kiderül, hogy gyermekeink védelme is téma lesz: Brüsszelben támadják Európa legszigorúbb gyermekvédelmi törvényét, még bíróságon is, pedig ahogy azt a tavalyi gyermekvédelmi népszavazás is mutatja (amely egyébként érvénytelen lett – a szerk.), a magyar emberek elvárják, hogy a kormány védje meg a gyermekeket. Száz szónak is egy a vége: a gyermekvédelmi törvény szigorítása is napirendre került.

De itt van Dömötör Csaba, Rogán Antal helyettese is, aki rögtön a videó elején leszögezi: biztosan szerepelni fog a nemzeti konzultációban a külföldi befolyásszerzés is. De miért is fontos ez? – teszi fel a (költői) kérdést Dömötör. A videóból kiderül! Lényeg a lényeg: a konzultációban majd mindenki elmondhatja erről a véleményét.

A legutóbbi kék papír bő 10 milliárd forintba került.

HVG