Az izraeli miniszterelnök visszautasította kanadai kollégája bírálatát

Az izraeli miniszterelnök visszautasította kanadai kollégája bírálatát

MH/MTI
2023. november 15. szerda. 8:32

„Nem Izrael vesz célba szándékosan civileket, hanem a Hamász fejez le, éget el, és mészárol le polgári személyeket a zsidók ellen a holokauszt óta elkövetett legszörnyűbb borzalom során” – írta az izraeli kormányfő. „A civilizáció erőinek támogatnia kell Izraelt a Hamász barbársága ellen folytatott küzdelmében” – követelte Netanjahu.

Az izraeli kormányfő üzenete válasz volt Trudeau-nak egy, a kanadai Brit Columbia tartományban tartott sajtóértekezletére, melynek keretében „sürgősen” felszólította Izraelt, hogy gyakoroljon „maximális önmérsékletet”, és hirdessen humanitárius szünetet gázai hadművelete során. A világ figyel, a televízióban és a közösségi médiában orvosok, családtagok, túlélők, szüleiket elveszítő gyerekek beszámolóit lehet hallani, olvasni – mondta Trudeau. „A világ nők, gyerekek, csecsemők meggyilkolásának tanúja. Ennek véget kell vetni” – jelentette ki.

Netanjahu szerint viszont, miközben „Izrael mindent megtesz, hogy a civileket távol tartsa a veszélyzónától, a Hamász minden erővel azon van, hogy ott tartsa őket”. Izrael humanitárius folyosókat és biztonságos övezeteket biztosít számukra, miközben a Hamász fegyveres erővel akadályozza meg, hogy a harci övezetet elhagyhassák. Nem Izraelt, hanem a Hamászt kellene felelősségre vonni kettős háborús bűncselekményért – a civilek elleni támadásokért és a hátuk mögé rejtőzésért – írta.

Trudeau előzőleg Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott beszélgetése után azt írta az X-en, hogy mély aggodalmat kelt a gázai súlyos humanitárius válság és a palesztin civil lakosság szenvedésének mértéke, valamint a polgári életek elvesztése. Emellett az izraeli túszok azonnali szabadon bocsátására szólította fel a palesztin terrorszervezetet.

Írta a Magyar Hírlap