Itthon: Megölték a kutyáját és kis híján őt is – börtönt kért a csepeli támadókra az ügyészség

Itthon: Megölték a kutyáját és kis híján őt is – börtönt kért a csepeli támadókra az ügyészség

Az elkövetők egy része fiatalkorú, velük szemben is letöltendőt kért a Fővárosi Főügyészség .

2022. október 1-jéről 2-ára virradóan a XXI. kerületben sétált staffordshire terrier fajtájú kutyájával egy férfi. A későbbi sértett szóváltásba keveredett egy 5 fős társasággal, amelynek a vádlottak, egy 16 és egy 17 éves fiatalkorú fiú és 2 felnőtt férfi is a tagjai voltak. Velük volt az egyik férfi, szintén staffordsire fajtajegyekkel bíró kutyája is.

A szóváltás közben a két kutya egymásnak ugrott és marakodni kezdett, mire a vádlottak előrántották a náluk lévő késeket, és veréssel, illetve az ő, és kutyája megölésével fenyegették meg a sértettet. Ezt követően az egyik késes támadó megrúgta a sértettet, aki a földre esett, közben a többiek megszurkálták a kutyáját, a két eb azonban folytatta a marakodást.

Miután a sértett felállt, elindult a verekedő kutyákhoz, hogy szétválassza őket, ekkor azonban a 16 éves fiú többször is megszúrta őt, majd 17 éves társa is beleszúrt, a vádlott kutyáját pedig megölték. A férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A Fővárosi Főügyészség a támadókat állatkínzás vétségével és – a 2 fiatalkorút társtettesként, a 2 felnőttet bűnsegédként elkövetett – emberölés bűntettének kísérletével vádolja. A főügyészség a vádlottakkal szemben börtön- és fiatalkorúak börtöne büntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban, és annak megállapítását indítványozta, hogy feltételes szabadságra ne legyenek bocsáthatók. Az egyik, büntetett előéletű felnőtt vonatkozásában a főügyészség indítványozta továbbá két korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelését is.

A vádlottak korábban letartóztatásban voltak, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt állnak – írja az ügyészség a honlapján.

A fotókon a fiatalkorúak által a támadáshoz használt, a rendőrség által lefoglalt kések, és a tett helyszíne látható.

HVG