Ismét központi nyílt napot tart a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Ismét központi nyílt napot tart a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

MH/MTI
2023. november 21. kedd. 15:52
Frissítve: 2023. november 21. 16:11

Az egyetem kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, a Rendészettudományi Kar, a Víztudományi Kar, valamint a Katasztrófavédelmi Intézet képzéseivel ismerkedhetnek meg a látogatók.

Szó lesz többek között a hallgatói életről, tehetséggondozásról, továbbá a rendészeti fizikai és pszichikai alkalmassági vizsgálattal kapcsolatos tudnivalókról is – írták.

A rendezvényre ellátogatók információt kaphatnak az egyetem karain és intézeteiben zajló képzések mellett a hallgatói önkormányzat és a szakkollégiumok munkájáról, az Erasmus mobilitási programokról, a felvételi követelményekről, valamint a sportolási lehetőségekről is.

A nyílt nap résztvevői bejárhatják a Ludovika campust, megismerkedhetnek az oktatási központtal, a történelmi emlékhelynek nyilvánított Ludovika főépülettel, a Ludovika arénával, és megtekinthetik a Ludovika Huszár Lovardát, továbbá a campuson található kollégiumokat is – közölte az NKE.

Írta a Magyar Hírlap