Május végéig eldől, D Kiss Zoltán ott lehet-e a paralimpián

2017 után újra dobogóra állhatott kontinenstornán D Kiss Zoltán parataekwondós, mindezt hősies küzdelem árán érte most el. De lehet, nem ez volt az utolsó idei nagy versenye. – Éremért utaztunk Belgrádba, ez volt az előzetes célkitűzés – kezdte értékelését a parataekwondo szakágat vezető Szarka Tünde, Zoli edzője. – Napokkal ezelőttig minden rendben is volt, de […]

Részletek

Márton Luana: Vivitől félnek, készen áll az olimpiára

A világbajnok Márton Luana az Eb zárónapján bronzérmet nyert, míg olimpiára készülő testvére, Viviana vitatható körülmények között búcsúzott a nyolcaddöntőben. – A mai nap jól indult, az első két meccsemen két nagyon jó versenyzővel harcoltam, nehéz volt nyerni ellenük, de sikerült. Az elődöntőben aztán nem éreztem annyi erőt már magamban, valahogy nem azt csináltam, amit […]

Részletek

Több száz vállalkozó várja a napelemes pénzét az államtól

Több száz vállalkozó hónapok óta vár arra, hogy az állam kifizesse a munkáját – erről panaszkodott egyikük az RTL Híradónak. Azt mondta, vissza nem térítendő, állami támogatásból telepítettek napelemet, hőszivattyút, vagy cseréltek ablakot, sokuk viszont csak az előleget kapta meg érte. Az Építési Minisztérium türelmet kért. A tárcát a Híradó hiába kereste. A Magyar Napelem…

Részletek

Putyin meneszti Szergej Sojgu védelmi minisztert

Ez a legmagasabb szintű személyi csere az orosz-ukrán háború kitörése óta. Vlagyimir Putyin elnök javaslatot tett védelmi minisztere és régi szövetségese Szergej Sojgu menesztésére – közölte vasárnap az orosz parlament felsőháza. Az orosz elnök Andrej Belouszov volt miniszterelnök-helyettest javasolta új védelmi miniszternek. Szergej Lavrov viszont marad külügyminiszter, Valerij Geraszimov vezérkari főnök is a helyén marad,…

Részletek

Az ukrán főparancsnok szerint komolyan kiéleződött a helyzet Harkivban

Az oroszok célja az lehet, hogy hátrébb szorítsák az ukrán erőket, hogy a tűzérsége számára lőtávolba kerüljön Harkiv városa. Háború Ukrajnában „Különleges katonai műveletnek” nevezett nyílt háborút indított Vlagyimir Putyin Ukrajna ellen. A harcok 2022 február óta tartanak, a Nyugat fegyverszállításokkal és gazdasági szankciókkal nehezíti az oroszok előrenyomulását. Cikksorozatunkban minden fejleményről beszámolunk. Jelentősen kiéleződött a…

Részletek

RTL: Több száz dolgozót rúgtak ki az iváncsai akkugyárból, de egyelőre úgy tűnik, csak a külföldieket

Több száz dolgozót küldtek el pénteken az iváncsai akkumulátorgyárból – erről beszéltek a munkások az RTL Híradónak, és így tudják a szakszervezetnél is. Egy érintett azt írta: a műszak közepén szóltak nekik, hogy pakolják össze a cuccaikat, mert ki vannak rúgva. A szakszervezet úgy tudja, kölcsönzött munkaerőt és többnyire vendégmunkásokat küldtek el. Bod Péter Ákos…

Részletek

Márton Luana és D Kiss Zoltán is bronzéremmel zárta az Európa-bajnokságot

A belgrádi Európa-bajnokságon korábban már két éremmel bíró magyar küldöttségből hárman léptek pástra. A világbajnok Márton Luana remek meneteléssel jutott el az elődöntőig, és állhatott dobogóra a nap végén. D Kiss Zoltán parataekwondós, aki nemrég hajszálra volt attól, hogy direkt kvótát szerezzen a párizsi paralimpiára, most egy jóval erősebb mezőnyben állhatott dobogóra. Salim Omar Gergely […]

Részletek

Ligeti Dániel kvótás, öt magyar birkózó lesz Párizsban

Ligeti Dániel megragadta utolsó esélyét, megnyerte kvótaosztó mérkőzését a szabadfogásúak 125 kilogrammos súlycsoportjában a birkózók záró olimpiai kvalifikációs viadalán Isztambulban, ezzel részvételi jogot szerzett a párizsi játékokra. A szombathelyiek 34 éves nehézsúlyú klasszisa már az első kvalifikációs viadalon, a tavalyi belgrádi világbajnokságon is a kvóta kapujában volt, kétszer is birkózott érte, ám a szerb fővárosban…

Részletek

„Az állami állatkertek nélküli országgá válás útján járunk” – Costa Ricában végleg bezárták az állatkerteket

A jövőben a vadvédelmi övezetekre és a menhelyekre helyezik a hangsúlyt. Costa Ricában végleg bezárták az állami állatkerteket, az utolsó két létesítményből a csaknem háromszáz állatot a rendőrség és a környezetvédelmi tárca munkatársai állatorvosok felügyelete mellett elszállították vasárnap egy vadrehabilitációs-központba a főváros, San José határában. “Nyilvános állatkertek nélküli országgá válás útján járunk, olyan jövőképpel, amely…

Részletek