A Ferencváros nyerte a derbit

A Ferencváros nyerte a derbit

MH/MTI
2023. december 1. péntek. 21:20
Frissítve: 2023. december 1. 21:23

A zöld-fehérek a duplázó Adam Brady kevesebb mint három perccel a rendes játékidő vége előtt szerzett találatával nyertek. Az FTC sorozatban kilenc győzelemnél tart, míg az UTE – amely jól kezdte a szezont, de az utóbbi időben sérüléshullám tizedeli – az elmúlt öt meccsből csak egyet tudott megnyerni.

A mérkőzés végén az FTC átvehette a mindkét klubban megfordult Vígh Balázsról elnevezett vándorkupát. A játékos a 2017 januári veronai buszbalesetben hunyt el. A vándorkupát 2017-ben elsőként az UTE emelhette a magasba, majd sorozatban háromszor, 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban is a Fradi vihette haza. A 2021-es évi Vígh Balázs Vándorkupa-mérkőzés rendhagyó módon átkerült 2022 januárjára, amikor hosszabbításban sikerült elhódítaniuk a trófeát a lila-fehéreknek. Megtartani azonban már nem tudták, hiszen az FTC tavaly decemberben az Újpest otthonában, ugyancsak hosszabbításban 3-2-re megnyerte a találkozót.

A nap másik összecsapásán, az alsóházi együttesek csatájában a Feha19 egy héten belül a második győzelmét aratta, ezúttal hosszabbításban, a DEAC ellen.

Eredmények:
FTC-Telekom – UTE 2-1 (1-1, 0-0, 1-0)
DEAC-FEHA19 2-3 (0-0, 1-1, 1-1, 0-1) – hosszabbítás után

A tabella:
1. FTC-Telekom 15 11 2 – 2 75-38 37 pont
2. Budapest JA 18 8 2 4 4 71-56 32
3. UTE 18 9 2 1 6 56-47 32
4. Gyergyói HK 19 8 3 1 7 69-59 31
5. Corona Brasov 18 9 1 – 8 60-60 29
6. DVTK Jegesmedvék 17 6 3 2 6 52-53 26
7. SC Csíkszereda 20 6 1 5 8 73-86 22
8. FEHA19 19 4 4 2 9 42-64 22
9. DEAC 18 5 2 2 9 49-64 21
10. Dunaújvárosi Acélbikák 18 4 – 3 11 43-63 15
Csíkszeredától három pont levonva.

Írta a Magyar Hírlap