Az Egyesült Arab Emírségek kiadott Dániának egy brit csalót

Az Egyesült Arab Emírségek kiadott Dániának egy brit csalót

MH/MTI
2023. december 6. szerda. 18:35
Frissítve: 2023. december 6. 18:37

Shah a vádak szerint tisztességtelen módon igényelte összesen 1,44 milliárd fontnyi (640 milliárd forint) osztalékadó visszatérítését.

„A dubaji semmítőszék határozata és a kiadatást jóváhagyó igazságügyi miniszter állásfoglalása alapján a jogi eljárásoknak megfelelően adták ki Shah-t Dánia biztonsági szerveinek” – jelentette a WAM.

Shah jogi képviselője egyelőre nem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, de a vádlott tagadja, hogy jogsértést követett volna el.

A dubaji rendőrség tavaly tartóztatta le Shah-t, miután a dán hatóságok kérvényezték a kiadatását a feltételezett adócsalás miatt.

Az úgynevezett cum-ex metódus szerint, amely főleg a 2008-as gazdasági válságot követően vált általánosabbá, a csalók bankokon, befektetőkön és fedezeti alapokon keresztül folytatnak gyors részvénykereskedést, kihasználva az olyan országok adórendszerét, mint Dánia, Németország és Belgium.

A Németország és Dánia által vezetett nyomozás banki razziák, letartóztatások és büntetőeljárások sorozatát indította el. Dánia kilenc brit és amerikai állampolgár ellen emelt vádat csalás miatt, amelyek Koppenhága szerint több mint 12,7 milliárd dán korona (647 milliárd forint) veszteséget okoztak.

Írta a Magyar Hírlap