Segély helyett munkát!

Segély helyett munkát!

MH/MTI
2023. december 11. hétfő. 20:49

Az igazi gondoskodás nem a segélyek világa, ha lehet, jövedelmet és bért kell biztosítani mindenkinek; ezt a „melót” nem végezte el a baloldali kormányzás 2010 előtt – jelentette ki a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) rehabilitációs konferenciáján hétfőn Budapesten, a BKIK székházában.

Az „Esélyek és lehetőségek a foglalkoztatásban” című rendezvényen Fülöp Attila azt mondta, igaz, hogy „több energiát” kell befektetni egy megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatásába, de megéri. A cégeknek sem azt kell nézniük, mi az elveszett érték, hanem, mi az az érték, amely megmaradt az adott munkavállaló esetében – jegyezte meg az államtitkár.

Kiemelte: ma már csaknem ötvenszázalékos a foglalkoztatás ebben a célcsoportban, míg 2010-ben csupán 18 százalékos volt. Azonban még tovább szeretnék javítani ezt a mutatót, a munkahelyteremtés támogatásával – közölte Fülöp Attila, hozzáfűzve, nagy szükség van azokra a cégekre, amelyek „kinyitják az ajtót” a megváltozott munkaképességűek előtt, ebben tud segítséget nyújtani a kamara.

A rendezvényen együttműködési megállapodást írt alá a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatója, Tóth Tibor és a BKIK főtitkára, Csókay Ákos.

Írta a Magyar Hírlap