Németországnak fel kell készülnie arra, hogy Oroszország fenyegetést jelenthet

Németországnak fel kell készülnie arra, hogy Oroszország fenyegetést jelenthet

Boris Pistorius véderőminiszter (Németország Szociáldemokrata Pártja – SPD) szerint Németországnak körülbelül öt–nyolc éve van arra, hogy felzárkózzon a fegyveres erők és az ipar, illetve a társadalom területén. Putyin ugyanis most hatvan százalékkal növeli Oroszország védelmi termelését.

A katonai helyzet Ukrajnában egyre nehezebbé válik, különösen a lőszer van fogytán. Washingtonban a republikánusok blokkolják a további támogatást – foglalta össze a Welt újságírója a helyzetet.

A német védelmi miniszter – mint mondta –, azzal is tisztában van, hogy előbb-utóbb Németországnak kell kompenzálnia majd egy-két dolgot, ami esetleg már nem érkezik Washingtonból. És vannak olyan területek, ahol nem könnyen tudnának kompenzálni – jegyezte meg.

Feltételezi, hogy az USA a következő évtizedben a jelenleginél nagyobb szerepet fog vállalni a csendes-óceáni térségben, függetlenül attól, hogy ki lesz a következő elnök és hogy az amerikai szerepvállalás Európában csökken-e.

„Ez azt jelenti, hogy nekünk, európaiaknak fokoznunk kell az elkötelezettségünket, hogy garantáljuk a biztonságot a kontinensünkön” – mondta Pistorius.

Azt is hangsúlyozta, hogy komolyan kell venni Oroszországnak a balti államokkal, Georgiával és Moldovával szembeni fenyegetéseit.

A haderőfejlesztés kapcsán szó esett az interjúban arról, hogy jövőre a védelmi kiadásokat félmilliárd euróval kell csökkenteni a német költségvetés hibái miatt. Miközben az orosz duma hatvan százalékkal növeli a hadiipari termelést, eközben Németországban megszorításokat kell bevezetni.

Pistorius mindezekről ezt mondta: „Erről már megállapodtunk a kancellárral. Egy dolog világos: a költségvetési helyzet nehéz. Más tárcáknak is takarékoskodniuk kell. Az ötszázmillió euró nélkülözése fájó, de a körülmények között még elfogadható”.

Az új német védelmi miniszter az iskolai haderőtoborzásról is kapott kérdést. „A fiatal tisztek a tanárok meghívására látogatnak el az iskolákba, hogy tájékoztassák őket a Bundeswehr feladatairól” – mondta a miniszter, majd hozzátette, ez nem azt jelenti, hogy Bundeswehr reklámozzák az iskolásoknak, hanem csak közvetíti a küldetését. Hangsúlyozta: ez nem militarizmus, hanem általános nevelés. Nem segít, ha egyszerűen csak reménykedünk a békében, miközben figyelmen kívül hagyjuk azokat a feladatokat, amelyek a béke biztosításához szükségesek.

Arra a kérdésre, hogy Bundeswehrnek nem kellene-e általában Európára korlátozódnia, és maga mögött hagynia a kalandozást a világ sivatagjaiban, így válaszolt Pistorius: „Egyértelműen nem. A biztonságpolitika másképp működik. Ha a nem veszünk részt a nemzetközi missziókban, akkor más kihívásokkal kell szembenéznünk, például a migráció jelentős növekedésével vagy a terrorizmus terjedésével” – fogalmazott.

Az új német védelmi miniszter szerint a hadsereg litván projektje működőképes, mert a katonák körében nagy népszerűségnek örvend a balti ország. Ezidáig háromszor annyian jelentkeztek a feladatra, mint ahány hely van.

A miniszter szerint így, utólag nézve, hibás döntés volt a sorkatonai szolgálat eltörlése, ugyanakkor abban az időben az a döntés tűnt helyesnek.

Hozzáfűzte, a kötelező katonai szolgálat azonnali bevezetése elképzelhetetlen lenne, hiszen azt politikailag is elő kell készíteni.

„Ezért figyelek más modellekre is, például a svéd modellre, ahol minden fiatal férfi és nő sorköteles, és csak néhány kiválasztott teljesíti végül az alapszintű katonai szolgálatot. Hogy valami ilyesmi nálunk is elképzelhető lenne-e, az is része ezeknek a megfontolásoknak” – zárta az interjút Pistorius.

Írta a Magyar Hírlap