Világ: Péntek óta már 14 izraeli katona vesztette életét a gázai harcokban

Világ: Péntek óta már 14 izraeli katona vesztette életét a gázai harcokban

Hatan súlyosan megsérültek.

Izrael háborúban

Kitört az újabb háború a Gázai övezetben, miután a Hamász palesztin terrorszervezet 2023. október 7-én megtámadta Izraelt. A brutális akcióban és az arra adott izraeli válaszcsapásokban ezrek haltak meg. A Hamász több mint kétszáz civilt ejtett túszul, akikért cserébe palesztin foglyok szabadon bocsátását követelik. A fogolycseréket, a tűzszüneti megállapodást és a konfliktus más fejleményeit cikksorozatunkban követhetik.

Péntek öt, szombaton nyolc, vasárnap pedig egy izraeli katona vesztette életét a Gázai övezetben dúló harcokban, hatan pedig súlyosan megsebesültek – közölte vasárnap az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője.

Az IDF közölte, hogy elfogtak egy Libanon felől érkező lövedéket Galileában. Libanonból a Hezbollah terrorszervezet a Hamász támadásának napja, vagyis október hetedike óta lő folyamatosan, de nem túl nagy intenzitással Izrael felé. A most lelőtt rakéta miatt 12 utat zártak le a forgalom elől, valaimnt lezárták a határ négykilométeres közelében fekvő településeket is.

A Hárec izraeli lap közben arról írt, hogy Egyiptom kéthetes fegyverszünetet ajánlott a Hamásznak negyven izraeli túsz elengedéséért cserébe. Izrael a lap birtokába került dokumentumok szerint összesen 120 palesztint engedne el sajátjaiért cserébe, később pedig hajlandó lenne hosszabb tűzszünetről is tárgyalni. A dokumentumok szerint olyan forgatókönyvvel is számolnak, mely szerint Izrael kivonná erőit a Gázai övezetből.

Izraelben január végére önkormányzat választásokat írtak ki, melyeket a háború miatt október végéről halasztottak el. A hadsereg jelentése szerint közel négyezer tartalékos indul a helyi választásokon, közülük hetvenen a polgármesteri vagy a a helyi regionális tanács vezetői székéért, száztizenöten pedig testületi tagságért versengenek.

Az IDF bejelentette, hogy a hadműveleti igények és a háborús helyzet függvényében felszabadítják őket szolgálatuk alól, hogy élhessenek választójogukkal és megválaszthassák őket, de vannak köztük, akiket fontosságuk miatt nem tudnak leszerelni a választások idejére.

(Címlapképünk illusztráció.)

HVG