Budapest főtájépítésze a Facebookon közölte, a rendőrség időközben azonosította az elkövetőt, aki el is ismerte a tettét.
„A Római-parton a Piroska utca-Római part kereszteződésben valakik kivágtak 6-9 db frissen a Főkert által a partra, fővárosi tulajdonú közterületre ültetett fát. Ezek a fák az idei ültetési szezonban lettek elültetve a Főkert által” – közölte a Facebookon Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze, hozzátéve, egyetlen ilyen előnevelt fa ültetésének negyedmillió forintos költsége van.
Engedélyt senki nem kért és senki nem kapott ezeknek a közterületi fáknak a kivágására, kivágásukat semmi nem indokolta
– tette hozzá.
„A helyszíni hírek szerint a hullámtérben található ingatlanok árvízi védekezése miatt vágtak ki valakik a közterületről fákat, miközben a hullámtéren épült ingatlanok a jogszabály szerint a kerítésük vonalában védekezhetnek. Nem a közterületen” – emlékeztet a főtájépítész, hozzátéve, hogy az előrejelzések szerint az ár tetőzésekor is 42 centiméter lesz még a legmélyebben fekvő parti ingatlanoktól is a víz, „ezért az engedély nélkül történt fakivágás az árvízi védekezéssel még elméletben sem indokolható”.
Bardóczi valamivel később kiegészítette a posztját:
A III. kerületi rendőrkapitányság és a III. kerületi közterület-felügyelet ma délután helyszínelésén azonosította az elkövetőt, aki elismerte a tettét. Köszönjük az intézkedést.
HVG