A Manchester City megállapodott az argentin tehetség szerződtetéséről – sajtóhír

A Manchester City megállapodott az argentin tehetség szerződtetéséről – sajtóhír

A korábbi várakozásoknak megfelelően a Manchester City tárgyalásai a  hírek szerint célba értek napjaink legnagyobb argentin tehetségéért…

(Photo by Manuel Cortina/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)

Germán García Grova információi szerint a Manchester City és a River Plate vezetősége mindenben megegyezett egymással Claudio Echeverri klubváltásáról, akiért az angol klub kifizeti a szerződésében foglalt 25 millió dolláros kivásárlási árat, majd egy év múlva csatlakozik a csapathoz. A hírek szerint a fiatal tehetség hatéves szerződést köthet új csapatával.

A 17 éves karmester idén debütált a felnőttek közt, de eddig nem sok lehetősége jutott a bizonyításra, ezért a két fél egyet értett egymással abban, hogy 2024-re még maradjon a nevelőegyesületénél, ahol a tervek szerint már az első csapatban fognak rá számítani.

Echeverri a felnőttek közt eddig hat tétmérkőzésen lépett pályára, ezalatt egy gólpasszt adott rögtön a bemutatkozása alkalmával.

A közelmúltban rendezett U17-es világbajnokságon a negyedik helyen végző argentin korosztályos válogatott egyik legjobbjaként öt gólt szerzett a tornán. Echeverri a negyeddöntőben mesterhármast ért el a brazilok ellen.

Bár a felnőttek közt még nem igazán tudott bizonyítani, az ifjú labdarúgót sokan már eddig is Lionel Messi kaliberű tehetségként tartották számon hazájában.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub