Alonso elmondta, milyen gyenge pontokon kell javítaniuk

Alonso elmondta, milyen gyenge pontokon kell javítaniuk

Hatalmasat ugrott előre a 2023-as Formula-1-es évad kezdetén a tavaly még a középmezőnyben szereplő Aston Martin, amely az első harmadévben a Red Bull első számú üldözőjének tűnt. A fejlesztési versenyben aztán később lemaradt az istálló, így ennek és Lance Stroll gyengébb produkciójának köszönhetően végül csupán az ötödik helyet kaparintották meg a konstruktőri világbajnoki értékelésben.

A számos dobogós helyezést szerző Fernando Alonso – aki viszont az egyéni pontversenyben a negyedik pozíciót csípte el – kijelölte azokat a területeket, amelyek az AMR23-as gyengeségének számítottak és amelyeken javítaniuk kell a 2024-es szezonra:

f1-alonso-aston-1_2

„Úgy vélem, találnunk kell némi kiegyensúlyozottságot” – idézi a spanyol versenyző szavait a MotorsportWeek.com portál. „Talán az egyik gyenge pontunk az volt, hogy az autót igen szűk tartományban kellett működtetni. A mostani szabályokkal mindenki ugyanebben a cipőben jár, de úgy fest, mi kicsit küszködtünk ezzel, és jó lenne, ha jövőre stabil szinten tudnánk teljesíteni.”

„Emellett javítanunk kell az egyenesbeli sebességünkön. Úgy gondolom, a teljesítményszámokat megnézve ez a gyenge pontunk, mindig kissé lassúak voltunk az egyenesekben. Ha ugyanolyan gyorsak akartunk lenni, mint a többiek, túl sokat kellett elvennünk a hátsó szárnyból, így viszont végül a kanyarokban is lassúak lettünk.”

Alonso azt is hozzátette, hogy a félresikerült fejlesztések is okolhatók voltak a fent említett nehézségekért:

„Úgy gondolom, ez némileg az autó fejlesztésének a következménye volt. De mint mondtam, mindenki számára ugyanolyan a helyzet. Amikor megpróbálod kipréselni az autó teljesítményéből azt a kis extrát, néhány területet be kell áldozni, hogy máshol nyerj, ezzel pedig szűkül a működési tartomány. De úgy gondolom, van néhány ötletünk a következő évre, és mindennek jobbnak kell lennie.”

f1-alonso-aston-2_3

Persze azért akadt olyan terület is, amelyben viszont kifejezetten jól muzsikált az AMR23-as konstrukció, ezeket is megnevezte a kétszeres F1-es világbajnok:

„Az erősségünk a gumikopás volt. Úgy vélem, az autónk vasárnaponként mindig erős volt, emellett remekül hajtottuk végre a stratégiát, rendben volt a csapat motivációja. Elégedett csapat vagyunk, fiatal csapat vagyunk, és minden eredményt győzelemként ünneplünk: fontos megőrizni ezt az energiát a következő esztendőre is.”

formula.hu