A politikának felelőssége van abban, hogy élő közösségek vesznek-e minket körül és védenek meg a boldogtalanságot okozó vágyaktól – ezt kétségtelenül felismerte az Orbán-kormány. Sok más mellett ez a Fidesz sikerének oka, mely a bizalomból ered. Hisz a bizalom a legnagyobb politikai tőke.
„Nem az szegény, akinek csak kevese van, hanem aki többre vágyik” – írja egyik levelében Luciliusnak, kitalált ifjú barátjának Seneca, az ókori Róma bölcse. A szegénységből eredő boldogtalanságunk legfőbb oka, hogy többre vágyunk, mint amink van. Nem elég a szükséges, majd az elégséges, hanem fölösleges pompára, testi kényelemre, használhatatlan tárgyak sokaságára sóvárgunk. Többet akarunk, így állandó szükséget szenvedünk.
A fogyasztói társadalom alapja a fogyasztói igény fenntartása. Az a kívánalom, amely az állandóan megújuló luxusra, kényelemre, testi izgalmat ígérő tárgyak megvételére sarkall. A lényege, hogy egyre csak többre vágyunk. Nem mellesleg ez a fogyasztás mögött megbúvó globális tőke érdeke is. A globális tőke zsarnoksága.
A legnagyobb tragédiánk, hogy a „kereszténytelenített” Európában a szerzési vágyunk csupán materiális dolgokra irányul, a természetes közösségeket pedig elhanyagoljuk. Magyarország ennyiből egy sziget, ahol ez kevésbé történik meg. Sőt! Az Orbán-kormány többet tett a természetes közösségek életben tartásáért, mint bármelyik elődje a rendszerváltoztatás óta.
A szellemi értékek Európában kipusztulófélben vannak. A fogyasztói társadalom is alapvetően egy olyan hitehagyott, nietzschei „Isten nélküli” közösségben születhetett meg és virágozhatott fel, ahol nincs összetartó közös értékrendszer. Van helyette viszont egy vonzó, de hamis anyagi világ, melyből mind többet kellene megszereznünk. Ez pedig alapszorongással jár, amire szintén a közösség a gyógyír.
A lelki békénket, sőt a boldogságunkat is sokszor attól tesszük függővé, hogy körülvesznek e minket azok a bizonyos vágyott tárgyak. Kivetítjük érzelmeinket a matériára: ha megszerezzük azt, akkor pillanatnyi boldogságot érzünk. De a hangsúly a pillanaton van, nem a boldogságon. Mert mindjárt a szerzés után egy új impulzust kapunk, egy új, másik tárgy megszerzésének vágyát. Ez egy végtelen regresszió, egy körbeforgó és megújuló boldogtalanság.
Magyarországon, a rendszerváltoztatás óta és az abban rejlő folyamatok okaként is, talán erősebb ez a fajta szegénység, mint nyugaton. Ránk szakadt a fogyasztás lehetősége. A reklámok, a hipermarketek polcai, a körülöttünk lévő megszerezhetetlen dologi világ, új és új élvezetekkel kecsegtet minket is immáron. A megszerzett javak pedig az elvesztés rémével „ajándékoznak” meg minket.
Közösség kell mindenkinek! Egy olyan közösség, amely a helyes életvezetéshez szükséges értékeket közvetíti. Az első a család, majd következhet a nemzet és végül meg kell erősíteni a keresztény közösségeket is – ebben a politikának komoly felelőssége van. Három olyan pillére ez a jól működő társadalomnak, mely biztonságot nyújthat a lelkileg kiüresedett, „homo homini lupus”-szerű veszélyes anyagi világban. Aki ma hatalomra kerül és társadalomformáló, illetve építő politikára készül, annak ezt a három közösséget kell megerősítenie, a politikai eszköztár minden lehetséges elemével. Ezen kell munkálkodnia, ha ki akarja húzni az embereket a fogyasztói társadalom csapdájából.
Az Orbán-kormányok megértették ezt és az elmúlt tizenhárom évben számtalan erőfeszítést tettek a természetes közösségek megerősítése érdekében. A család és a nemzet lelki megerősödése célja kell hogy legyen a politikának, mert a lokálpatriotizmus igenis képes iránytűként szolgálni az emberek számára. Egy olyan élet megélése felé, melyet nemcsak az önző fogyasztói magatartás jellemez. Mert az zsákutca számunkra. Az ilyen politika viszont nem négy évre szól és államférfiak kellenek hozzá.
Az ókori sztoicizmus újraértelmezése gyógyír lehet a boldogtalanságunkra, ahogy a jézusi tanítás is a felebarátunk, azaz a közösségeink felé fordítja tekintetünket. Meg kell találnunk azokat a boldogság csírákat, melyek az ember szellemi szférájában növekednek. A fogyasztói társadalom vallása, a matéria bálványimádása csupa-csupa szenvedést tartogat számunkra. Ha nem tudunk értékekben hinni, csak az anyagban, akkor nem leszünk soha boldogok. Az értékeket pedig a család, a haza és a kereszténység közvetítheti.
A szerző a XXI. Század Intézet elemzője
Írta a Magyar Hírlap
