Először feszült egymásnak a Tisza Párt és a DK tábora, Magyar Péter rendőrségi intézkedést kért Dobrevék tábora ellen – videó

A Tisza Párt színrelépése érzékenyen érintette a DK-t, a közvélemény-kutatások szerint legalábbis Gyurcsány Ferenc pártjának tábora csökkent jelentősen azóta, hogy Magyar Péter politizálni kezdett, arról éppen egy napja írtunk, hogy Gyurcsány miként próbálja egyértelművé tenni hívei számára, hogy szerinte miért nem alternatíva a frissen jött ellenfél: A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok pedig ugyancsak azt mutatják, hogy…

Részletek

Bűnösnek mondta ki a bíróság Donald Trumpot

Ez az első eset, hogy amerikai elnököt büntetőügyben ítéltek el. Mind a 34 vádpontban bűnösnek mondta ki a bíróság Donald Trump volt amerikai elnököt a hallgatási pénzek ügyében zajló perében. A vádpontok egyes kifizetett tételeket jelentenek, számlákat, csekkeket, utalványokat, a per tárgya összesen 130 ezer dollár elszámolása volt. A New Yorkban április 15-e óta zajló…

Részletek

A fideszes polgármester cégétől vett élelmiszert a decsi önkormányzat

2021 és 2023 között összesen 78 millió forint értékben szerzett be élelmiszert a polgármester cégétől a település. Önkormányzati választások Marad-e Budapest főpolgármestere Karácsony Gergely? Melyik városokban lehet esélye az ellenzéknek? Megrengethetik-e a közéleti botrányok a Fidesz helyi bástyáit? Június 9-én kiderül – kövesse velünk a 2024-es önkormányzati választások legfontosabb híreit! Heberling Tibor fideszes polgármester cégétől,…

Részletek

Budapestre jön, Toroczkai Lászlóval tárgyal a német szélsőjobb AfD listavezetője

A Mi Hazánk az Identitás és Demokrácia EP-frakcióhoz csatlakozott volna, de miután a német AfD-t kizárták onnan, inkább velük alakítanának új képviselőcsoportot. Európai parlamenti választások Várható-e politikai fordulat az Európai Parlamentben? Megerősödhet-e a szélsőjobboldal? Ki az úr a magyarországi ellenzéki térfélen? Van-e esélyük a kisebb pártoknak? Június 9-én 21 képviselőt juttathatunk be az uniós törvényhozásba…

Részletek

Három kölyökpuma született Nyíregyházán

A pumakölykök 4 héttel ezelőtt jöttek világra. Puma hármasiker született a Nyíregyházi Állatparkban, erről az Állatpark hivatalos Facebook-oldala számolt be. A kölyökpumák 4 héttel ezelőtt születtek, csütörtökön az első orvosi vizsgálatukon estek át, amely során megállapították, hogy mindhárman hímek, és egyenként 2220, 2410 és 2150 grammot nyomnak. Az Állatpark tájékoztatása szerint a három utód egy…

Részletek