Gyász az F1-ben, Newey titka: a mai hírek

Gyász az F1-ben, Newey titka: a mai hírek

Sajnos egy tragikus hír a nap vezető eseménye: ugyanis váratlanul elhunyt Gil de Ferran. Az AP információi szerint a mindössze 56 éves korábbi versenyző szívrohamot kapott pénteken, amikor a fiával versenyzett a floridai The Concours Club pályáján. De Ferran illusztris versenyzői karriert mondhatott magáénak. Bajnoki címet szerzett a brit Formula-3-ban, futamgyőzelmekig jutott a későbbi GP2-nek megfelelő Formula-3000-ben. Az igazán nagy sikereit azonban a tengerentúlon érte el, hiszen 2000-ben és 2001-ben is bajnok lett a CART-ban, 2003-ban pedig a Penske színeiben megnyerte a legendás Indy 500-at. Később az Amerikai Le Mans Szériában is bajnoki ezüstéremig jutott. 

A brazil versenyzőnek a Formula-1-hez is volt kötődése, hiszen az 1990-es években az F3000-es évei során tesztelt a Williams és az Arrows színeiben is. Később aztán sportigazgatóként tűnt fel az F1-es paddockban: 2005 és 2007 között a BAR/Honda alakulatnál, 2018-tól 2021-ig pedig a McLarennél töltött be ilyen pozíciót. A McLarenhez az idei szezon során tért vissza tanácsadóként.

A napot meghatározta az ő halálhíre, korábbi csapatai, akár ellenfelei, az F1 és az IndyCar is megemlékezett róla, szomorúvá tette az év végét. Nyugodjon békében!

f1-deferran

Ezen felül főleg a Red Bull-lal kapcsolatos hírekről, nyilatkozatokról tudunk beszámolni. Max Verstappen például értékelte a három F1-es világbajnoki címét egymáshoz képest, és úgy fogalmazott, hogy őt a mutatott teljesítménye érdekli, és az alapján egyértelmű, hogy az idei, a 2023-as ér legtöbbet. A 2021-es a legérzelemdúsabbnak nevezte, a 2022-est pedig egyszerűen csak „középsőnek.”

Adrian Newey, az energiaitalosok főtervezője beszélt arról, hogy mik voltak az utóbbi két év sikergyáros autóinak titkai – az érdekes beszélgetés bizonyos pontjait ebben a cikkünkben emeltük ki!

Christian Horner csapatfőnök is Newey-ról beszélt, de ő érdekes módon csökkentette az érdemeit és úgy fogalmazott, hogy ugyan fontos része a csapatnak a mérnök, de már ott van mögötte egy komoly  tervező gárda, amely nem támaszkodik Newey-ra, nem tőle függ. Végül hozzátette, hogy a csapatot ő, mármint Horner építette.

Nem foglalkozik az „őrült” pletykákkal Guanyu  Zhou: a kínai F1-es pilóta szerint néha már-már mulatságos az, hogy bizonyos médiumok milyen pletykákat terjesztenek, például már aláírta a szerződését, amikor még arról lehetett olvasni, hogy ki ül majd a helyére. Zhou nyilatkozata itt olvasható!

Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke azt pendítette meg, hogy 2024-ben akár a középmezőny elejébe is tartozhat majd az amerikai istálló. Idén a 10. helyen zárt csak a gárda, de ő érzi a nagy ugrás lehetőségét – szavairól itt számoltunk be!

FormulaPlusz rovatunk évértékelő sorozatának mai epizódjában az Év Pillanatai következtek: azok a momentumok, amelyek leginkább megmaradtak bennünk a 2023-as idényből.

És ha már év pillanatai, akkor ismét ajánlanánk Pitwall című műsorunk utolsó 2023-as adását, amelyben az idény legnagyobb horderejű, legfontosabb sztorijaira tekintettünk vissza – a műsor megtekinthető a YouTube-csatornánkon!

[embedded content]

Jön a 2024-es Dakar!

Több cikket is közöltünk ma a jövő héten induló Dakar Raliról.

Egyrészt összegeztük az útvonalat, a menetrendet, a szaúdi sivatag nehézségeit, és hogy mi vár a mezőnyre az egyes napokon – benne a 48 órás „szuperszakasszal” és minden egyébbel. FormulaPlusz rovatunk cikke itt olvasható!

Stephane Peterhansel, vagyis Mr. Dakar arról beszélt, hogy korábban megfordult a fejében az is, hogy a motoros és autós sikerek után kamionnal is nekivágjon a sivatagnak, de ebből egyelőre nem lett semmi. Az ok az, hogy mindig kapott jó gyári ajánlatot egy-egy győzelemre esélyes autóra, amire nem tudott nemet mondani, de nem zárta ki, hogy később, ha már nem lesz ilyenje, kamionnal is megpróbálja megnyerni a világ egyik legnagyobb versenyét.

Végezetül pedig egy videó az eddigi összes Dakar-győztes autóról – vajon 2024-ben mivel bővül majd a lista?

loeb dakar

formula.hu