Tech: Eldőlt egy 170 éves vita, miután a mesterséges intelligencia ránézett a Raffaello-képre

Tech: Eldőlt egy 170 éves vita, miután a mesterséges intelligencia ránézett a Raffaello-képre

Az 1800-as évek közepe óta gyanítják egyes szakértők, hogy Raffaello egyik festménye, a Madonna della Rosa nem teljesen az olasz mester munkája. A vitát most a mesterséges intelligencia döntötte el.

A mesterséges intelligencia képes olyan dolgokat is észrevenni, amik fölött az emberi szem elsiklik. Ez kifejezetten hasznos lehet például az orvoslásban, amikor egy tumorsejtet kell detektálni, de az exobolygók felfedezésénél is nagy hasznát lehet venni. De a műelemzéshez is ért.

Brit és amerikai kutatók bizonyítottan Raffaello által festett képeken tanították be rendszerüket. A kutatók a Microsoft ResNet50 nevű, előre betanított architektúrát módosították, amit a Support Vector Machine nevű hagyományos gépi tanulóalgoritmussal párosítottak. A rendszerről korábban már megállapították, hogy 98 százalékos pontossággal azonosítja a Raffaello-festményeket. Ezúttal azonban arra kérték, hogy ne csak a teljes képet, hanem az egyes arcokat is elemezze.

A betanítás után megmutatták a rendszernek Raffaello egyik híres, vitatott eredetű festményét, a Madonna della Rosát, melyről az MI úgy ítélte meg: a másfél évszázados kétely jogos, a kép nem teljes egészében a neves mester munkája.

A Heritage Science című szakfolyóiratban közölt eredmények szerint kép bal felső sarkában Szent József arcáról állapította meg a mesterséges intelligencia, hogy azt nem Raffaello festette.

© Museo Nacional del Prado

Az MI szerint Szent József arcán kívül minden más alakot Raffaello festett meg.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG