Áprilisban már szabadulhat is Galambos Lajos

Áprilisban már szabadulhat is Galambos Lajos

A közismert énekes-zenész 2023 áprilisában kezdte meg börtönbüntetését a Baracskai Büntetés-Végrehajtási Intézetben, ahonnan átszállították a berettyóújfalui börtönkórházba a gyógyíthatatlan betegsége miatt. A Promotions ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a portálnak korábban nyilatkozott egy volt fegyenc, illetve az egyik baracskai elítélt hozzátartozója is, és szerintünk Galamos „rájátszik”, hogy előbb szabadulhasson.

A cikkben ugyanakkor felidézték, Csontos Zsolt, az elítélt ügyvédje korábban azt mondta, hogy védence részben önellátásra képtelen a börtönben, hogy nagyon sokat romlott odabent az állapota, emellett rengeteget fogyott és a hangulata is borongós. Állítólag egyedül még az ágyától sem tud elsétálni, és a börtön boltjához is segítséggel tud csak eljutni.

A Ripost információi szerint viszont idén áprilisban szabadulhat.

Galambos Lajos 3 év 6 hónapos letöltendő börtönbüntetést kapott, de jó magaviselettel, plusz feladatok elvégzésével akár a felére is csökkentheti ezt az időt. Ügyvédjei szerint az énekes-zenész nagyjából 1 évet tölthet majd a börtönben, és mivel ebből 9 hónap már eltelt, úgy lehet kalkulálni, hogy valamikor áprilisban esedékes a szabadon bocsátása.

Írta a Magyar Hírlap