NB II: fiatal középpályás érkezését jelentette be a Vasas! – hivatalos

NB II: fiatal középpályás érkezését jelentette be a Vasas! – hivatalos

A magyar másodosztályban (Merkantil Bank Liga) szereplő Vasas hivatalos közleményében számolt be róla, hogy szerződtette Doktorics Áront…

A Vasas színeiben folytatja karrierjét Doktorics Áron, aki a szezon őszi felét a szintén NB II-es Haladásban töltötte. A fiatal középpályás a szombathelyi pénzügyi gondjai miatt felbontatta a szerződését. Doktorics játékjogát állítólag a listavezető Nyíregyháza is szerette volna megszerezni. A 22 esztendős középpályás egyértelműen alapembernek számított a Haladásnál, 15 bajnokin lépett pályára, 12-szer volt kezdő.

„Nagyon örülök, hogy a Fáy utcába kerültem, alig várom, hogy bizonyíthassak és rászolgáljak a belém vetett bizalomra. Hosszútávon az élvonalban szeretnék játszani, így természetesen ugyanaz a célom, mint a csapatnak: a feljutás.

Fiatal vagyok, de bízom benne, hogy minél több mérkőzésen lehetőséget kapok majd és hamarosan stabil és fontos tagja lehetek a Vasasnak. Nehéz féléven vagyok túl, de nagyon várom az előttem álló kihívásokat, valamint azt, hogy tanulhassak a korábbi élvonalbeli és válogatott játékosoktól – az edzéseken a meccseken, valamint a pályán kívül egyaránt. Ballábas vagyok és több poszton is szerepeltem már, de leginkább szárnyvédőt szeretek játszani a bal oldalon. A sebességem és az erőnlétem is megvan ehhez, a cselezőképességem mellett pedig talán azt emelném még ki, hogy jól tudok együttélni a játékkal.” – olvashatóak Doktorics Áron szavai a Vasas hivatalos honlapján. 

A Vasas oldalának nyilatkozott menedzsere, Dr. Homoki-Szabó Róbert is:

„Áron az egyik legkeresettebb játékos volt a télen, több élcsapat is szerette volna a soraiban tudni a másodosztályból, de az NB I-ből is voltak megkeresések az irányába. A legjobb koncepciót és jövőképet azonban Nagy Miklós vázolta fel neki, így mindannyian biztosak vagyunk abban, hogy a Vasas a lehető legtökéletesebb választás a fejlődése szempontjából. Gyors, dinamikus, nagy munkabírású futballista, aki a saját és az ellenfél 16-osa előtt is magabiztos. Biztosak vagyunk abban, hogy a mostani megállapodás Áronnak és a klubnak is sok örömet tartogat a jövőre nézve.”

Doktorics Áron a Lurkó FC-ben kezdte el pályafutását, egy rövid MTK-s kitérőt kivéve viszont végig Szombathelyen nevelkedett. A Haladás felnőtt csapatában a 2019/2020-as szezon folyamán debütált, meghatározó játékos pedig a 2021/2022-es idénytől lett. Doktorics 111 mérkőzésen húzhatta fel magára a Hali szerelését az NB II-ben, ezeken 5 találatot jegyzett.

fociclub