Párizs szerint az izraeli-palesztin válság eszkalációja senkinek nem hozhat győzelmet

Párizs szerint az izraeli-palesztin válság eszkalációja senkinek nem hozhat győzelmet

MH/MTI
2024. január 7. vasárnap. 6:51

Catherine Colonna az X közösségi oldalon tudatta, hogy felhívta iráni hivatali kollégája, Hoszein Amirabdollahián figyelmét arra, soha nem volt még ilyen nagy a kockázata annak, hogy a közel-keleti válság regionális konfliktussá szélesedik.

Teherán kialakította az úgynevezett „ellenállás tengelyét” azzal, hogy támogatja az ősellenségének tekintett Izraellel szemben álló országokat és szervezeteket a régióban, így például a libanoni síita Hezbollahot, több fegyveres csoportot Irakban és Szíriában, valamint a jemeni húszi lázadókat.

Jemenből – az Izrael és a palesztin Hamász iszlamista szervezet között tavaly október elején kirobbant háború kezdete óta – a húszi lázadók hajókra támadnak a Vörös-tengeren, megakasztva ezzel az ottani kereskedelmi forgalmat. A libanoni Hezbollah pedig rendszeresen tűzharcba keveredik az izraeli hadsereggel a libanoni-izraeli határnál.

Catherine Colonna szombaton Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszterrel is tanácskozott, és beszélgetésüket követően azt írta az X-en, hogy Egyiptom és Franciaország nagy erőkkel küzd azért, hogy bejuthasson a humanitárius segítség a Gázai övezetbe, és hogy a legsúlyosabb sebesülteket ki tudják onnan hozni.

Colonna közlése szerint „hasznos megbeszélést” folytatott a katari külügyminiszterrel is a gázai túszok kiszabadításának, a háború lezárásának és egy leendő palesztin állam hiteles perspektívájának kérdéséről.

Írta a Magyar Hírlap