Világ: Trump szerint az iowaiaknak túl kell tenniük magukat az iskolai lövöldözésen

Világ: Trump szerint az iowaiaknak túl kell tenniük magukat az iskolai lövöldözésen

A volt elnök mindezt egy helyi kampányrendezvényen adta elő alig egy nappal a tragédiát követően.

„Rettenetes. Annyira megdöbbentő itt ilyet látni. De túl kell tennünk magunkat rajta, tovább kell lépnünk” – mondta a Guardian tudósítása szerint Donald Trump volt elnök egy iowai kampányrendezvényen alig egy nappal egy halálos áldozatokkal is járó iskolai lövöldözést követően.

Jó oka volt a politikusnak minél hamarabb lekeverni a témát, Trumpnak ugyanis jelentős támogatója a fegyverlobbi, így nem állhat neki azon lamentálni, hogy mégis honnan tudott fegyverhez jutni a lövöldözést elkövető, majd magával is végző 17 éves diák.

Korábban a fegyverlobbi legfontosabb civil szervezetének, a National Rifle Associationnek egy gyűlésén Trump ki is fejtette, hogy az iskolai lövöldözések gyakorisága nem a túlságosan megengedő fegyvertartási szabályoknak tudható be, hanem a demokraták, az elmebetegségek, a marihuána és a transznemű közösség a felelős érte.

Az újrázásra készülő Trump a mostani kampányban nem először jár Iowában, már tavaly októberben tartott egy beszédet Clive-ban, ahol alaposan felmagasztalta Orbán Viktort, bár tény, hogy erről a mostani beszédében sem feledkezett meg.

HVG