Sport: A francia sajtó szerint Mbappé eldöntötte, hol folytatja

Sport: A francia sajtó szerint Mbappé eldöntötte, hol folytatja

Nem telt el úgy év 2017 óta, amikor Kylian Mbappé a párizsiakhoz igazolt, hogy ne került volna szóba, hová igazolhat. A téma az utóbbi hetekben ismét nagy figyelmet kapott, főleg annak fényében, hogy a francia labdarúgó-válogatott játékosának szerződése a nyáron lejár.

Végéhez közeledik Kylian Mbappé átigazolási szappanoperája: francia lapértesülések szerint a Paris Saint-Germain támadója nem hosszabbítja meg lejáró szerződését és a Real Madrid csapatába igazol.

A királyi gárda hosszú ideje szeretné már magához csábítani a világbajnok támadót, ezért tavaly nyáron ultimátumot adtak neki: vagy elkötelezi magát hozzájuk, vagy elállnak szerződtetésétől. A jelek szerint elérték a céljukat.
Korábban több Premier League-csapattal is kapcsolatba hozták – köztük a Liverpoollal –, de a francia Foot Mercato információi szerint a Real Madrid lehet a végső befutó. A lap arról ír, hogy a felek január elseje óta folyamatosan kommunikálnak egymással, sőt Mbappé már alá is írta szerződését.
A történet tartogat egy furcsa fordulatot is, a jelek szerint ugyanis a madridiak fizetési ajánlata kisebb összegről szól, mint az, amelyet 2022-ben tettek a francia klasszisnak.
A pletykákra rövidesen reagált Kylian Mbappé csapata, amely cáfolta az értesülést. „Nincs megállapodás vagy döntés Kylian jövőjéről, nem voltak hivatalos tárgyalások” – idézte a nyilatkozatot az átigazolási hírekben rendkívül tájékozott Fabrizio Romano.

Írta a HVG