Hét roham visszaveréséről számolt be az orosz védelmi minisztérium

Hét roham visszaveréséről számolt be az orosz védelmi minisztérium

MH/MTI
2024. január 10. szerda. 15:23

Három frontszakaszon hét rohamot vertek vissza az orosz fegyveres erők, az érintkezési vonal mentén pedig több mint 870 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan, közülük minegy 280-an a Donyecknél vívott harcokban – közölte szerdai napi összefoglalójában az orosz védelmi minisztérium.

Az orosz hadijelentés a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett meg egyebek mellett két drónösszeszerelő üzemet, egy lőszerraktárt, négy harckocsit, nyolc páncélozott harcjárművet, négy gyalogsági harcjárművet – köztük két Bradleyt -, két amerikai M777-es tarackot, három HIMARS- és Vilha-rakétát és 34 drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást. Az orosz légvédelem lelőtt egy pilóta nélküli repülőgépet az Ukrajnával nem érintkező Szaratov megyében is, mintegy ezer kilométerre a határtól.

Írta a Magyar Hírlap