Már nem Günther Steiner a Haas F1-es csapatfőnöke

Már nem Günther Steiner a Haas F1-es csapatfőnöke

1019527781-LAT-20230316-GP2302_111712_ONY2945-459_resize

A Haas hivatalos közleményben tudatta, hogy a 2024-es szezont már nem Günther Steinerrel kezdi meg az F1-ben, és a csapatot a 2016-os beszállás óta irányító olasz távozik az alakulattól. A helyére azonnali hatállyal előléptetik az eddigi mérnökigazgatót, a japán Ayao Komatsut.

Érdekesség a közleménnyel kapcsolatban, hogy Gene Haas, az istálló tulajdonosa egyetlen mondatot szánt Steinerre, aki tíz évig volt a formáció élén, és nyolc évig volt az F1-es csapat vezetője: annyit mondott róla, hogy köszöni az eddigi munkáját és sok sikert kíván neki a jövőben.

A tájékoztatás szerint Komatsu irányításával zajlik majd tovább a munka, aki eddig az autó tervezését irányította, de mellette egy egyelőre meg nem nevezett embert is előléptetnek, akinek az lesz a dolga, hogy minden olyan területet felügyeljen, ami nem közvetlenül a versenyzéshez kapcsolódik.

Haas különös indoklást nem tett a lépés kapcsán, annyit mondott, hogy bár voltak sikereik, de stabilan, kiegyensúlyozottan kell hozniuk az eredményeket. Ehhez az új főnök, Komatsu annyit tett hozzá, hogy az utóbbi időszak sikertelensége frusztrációt okozott a csapaton belül, márpedig ez egy teljesítményorientált üzletág.

Öreg motoros távozik

Ezzel a döntéssel az F1-es paddock harmadik legrégebben regnáló csapatfőnöke veszi a kalapját, a helyére ezen a listán pedig a 2022 év elején kinevezett Mike Krack lép az Aston Martinnal a maga két szezonjával. A két nagy öreg Christian Horner és Toto Wolff, ebből a körből vonult vissza 2023 végén Franz Tost, most pedig Steiner is távozik a nyolcadik szezonja után.

Fred Vasseur a Ferrarinál, Andrea Stella a McLarennél, James Vowles a Williamsnél és Alessandro Alunni Bravi a Saubernél csak az előző szezont töltötte csapatfőnökként, az Alpine-nál pedig a szezon közben változtattak, ott tehát mindössze fél évről beszélhetünk Bruno Famin kapcsán.

formula.hu