Dán külügyminiszter: Nagy ára lesz, ha a húszi támadások miatt veszélybe kerül a Vörös-tengeren át vezető út

Dán külügyminiszter: Nagy ára lesz, ha a húszi támadások miatt veszélybe kerül a Vörös-tengeren át vezető út

MH/MTI
2024. január 12. péntek. 14:02

Lars Lokke Rasmussen közleményében teljes támogatását fejezte ki a brit királyi légierő (RAF) és az amerikai erők közös, a jemeni lázadók állásait célzó művelete felé, melyet Rishi Sunak brit miniszterelnök korlátozott, szükséges és arányos önvédelmi akciónak nevezett.

Izrael Gázai övezet ellen indított háborúja óta a húszik – közlésük szerint a palesztinok iránti szolidaritásból – rendszeresen támadnak Izrael felé haladó hajókra a térségben, emiatt pedig a jelentősebb hajózási vállalatok felfüggesztették a Vörös-tengeren és a Szuezi-csatornát érintő útvonalaikon a forgalmat.

A Földközi-tengert a Vörös-tengerrel összekötő, 163 kilométeres Szuezi-csatornán halad át a világkereskedelem mintegy tíz százaléka. Az útvonal hiányában a hajóknak a Dél-afrikai Köztársasághoz tartozó Jóreménység foka felé kell kerülniük, ez pedig körülbelül két héttel megnöveli útjuk hosszát.

A német külügyminisztérium a brit-amerikai művelettel kapcsolatban azt közölte, hogy az akció célja a további húszi támadások megakadályozása volt, és az X platformon ismertetett közleményében a feszültség csökkentését sürgette.

A francia külügyminisztérium a húszikat tette felelőssé a helyzet elmérgesedéséért a Vörös-tenger térségében, és ismét felszólította az Irán által támogatott lázadókat, hagyjanak fel a környéken áthaladó hajók elleni támadásokkal.

Írta a Magyar Hírlap