Másoknak azonnal be kell vonulniuk, míg Zelenszkij volt, hogy négyszer is elkerülte a katonai behívót

Másoknak azonnal be kell vonulniuk, míg Zelenszkij volt, hogy négyszer is elkerülte a katonai behívót

Volodimir Zelenszkij, aki jelenleg Ukrajna elnöke, 2014–2015-ben négy alkalommal is figyelmen kívül hagyta a katonai toborzóközpontba szóló idézéseket – írta Rodion Mirosznyik orosz nagykövet Telegram-csatornáján a Tass.ru beszámolója szerint.

Elmondta, hogy az ukrán elnöknek 2014-ben és 2015-ben két-két idézést küldtek. A diplomata szavainak alátámasztására csatolta az ukrán védelmi minisztérium 2019-es feljegyzését, amely szerint Zelenszkij 2008 óta szerepel Krivij Rih város katonai nyilvántartásában, és katonai szolgálatra alkalmas.

„Ez az öt évvel ezelőtti, közismert tény a teljes mozgósítás mai kontextusában teljesen máshogy hat” – tette hozzá Mirosnyik.

Írta a Magyar Hírlap