Eredményes fürdőszoba-felújítás saját kezűleg
A tavasz beköszöntével sokunk számára az az időszak is megérkezik, amikor a közvetlen környezetünket is szeretnénk kicsit felfrissíteni, újjávarázsolni.
A tavasz beköszöntével sokunk számára az az időszak is megérkezik, amikor a közvetlen környezetünket is szeretnénk kicsit felfrissíteni, újjávarázsolni.
Erre talán senki sem számított…
A Terrorelhárítási Központ nem közöl részleteket a miniszterelnök védelméről, és azt sem tudni, a kampányhajrában jobban szűrik-e majd Orbán rendezvényeit. „A TEK teszi a dolgát, az ilyenkor szokásos protokoll szerint jár el. A miniszterelnök biztosításával kapcsolatban információt nem adunk ki” – válaszolta az Orbán Viktor miniszterelnök védelméért felelős Terrorelhárítási Központ (TEK) a 24.hu-nak. A portál…
Parc Fermé: Eltiltották egy-egy futamtól a McLaren és az Alpine Formula-3-as juniorját
Miközben a világ a Boeing repülőgépeit érintő problémákra figyel, a Jalopnik nevű portál felvetett egy érdekes kérdést: mi történik, ha egy repülőgép mindkét áramforrása meghibásodik a levegőben, és minden leáll? Ez persze nem csak azért kellemetlen, mert sötét lesz az utaskabinban – a pilótafülke műszerei és kommunikációs rendszerei is árammal működnek, de az irányításban is…
Parc Fermé: Három opciót vizsgál 2025-re a Williams
A kiváló 5 hengeres turbómotorban a jelek szerint sikerült még találni némi extra teljesítményt és nyomatékot. Az Audi a közelmúltban dobta piacra a valaha készült legerősebb és leggyorsabb RS3-at, melynek 2,5 literes 5 hengeres motorja 1,5 helyett 1,6 baros turbónyomással üzemel. Az ABT azonban azokra is gondol, akik a 400-ról 407 lóerőre izmosított, 500 Nm…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Az aHang oldalán aláírásgyűjtés indult, a petícióban azt követelik, hogy a külügyminiszter azonnal mondjon le, illetve indítsanak teljes körű vizsgálatot az orosz hackertámadás miatt, írja a Népszava. “Orosz titkosszolgálatok által szervezett akcióban több tízezer bizalmas irat, információ, személyes adat került orosz hekkerek, s feltehetően azonnal az orosz állam kezébe. Egy napvilágra került dokumentum beszámolója alapján…
Jövő héten kerülnek a boltokba a Telekom saját márkás T Phone készülékcsaládjának új tagjai. A T Phone 2 és a T Phone 2 Pro verziója erősebb processzorral és jobb kamerával bír, mint elődje Másfél éve jelentette be a T Phone típusnév alatt saját márkás okostelefonjait a Magyar Telekom. Akkor azt deklarálta célként a szolgáltató, hogy…