Min mennek keresztül azok a gyerekek, akiknek a családjában jelen van a bántalmazás – akár lelki, akár fizikai formában, és akár úgy is, ha nem ők a közvetlen elszenvedői? Az Apa bántja anyát című könyv érintetteknek, laikusoknak és szakembereknek is segítség, rengeteg történettel és praktikus tanáccsal.
A legfontosabb kérdés nem az, hogy a gyerekek tudják-e, hogy téged bántalmaznak – mert tudják –, hanem az, hogy hogyan hat rájuk ez a tudás.
Tavaly jelent meg a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen egyesület gondozásában az Apa bántja anyát című könyv, amelyet, bár önsegítő kötetként aposztrofálnak, valójában jóval több annál. Arról szól, hogy milyen érzelmi sérülést jelent a gyerekek számára, ha a bántalmazó által kialakított környezetben élnek, és arról is, hogyan segítheti az anya a gyerek gyógyulását. Az amerikai szerző, Lundy Bancroft a családon belüli és a párkapcsolati erőszak szakértője, pályája során hosszú évekig vezetett nőket bántalmazó férfiaknak terápiát, és írt már olyan könyvet is, amelyben a bántalmazó működését tárja fel. Van tehát muníciója ahhoz, hogy valós történetekkel is szemléltesse mindazt, amin közel négyszáz oldalon végigvezeti az olvasót. Az esetleírások mellett a gyakorlati tanácsokkal sem spórol, amikor arról beszél, hogy min mennek keresztül a gyerekek egy ilyen helyzetben, a velük való viszonyban a kapcsolódás- és párbeszédalapú szemléletet jelenítve meg.
A kötet az érintetteken kívül a szakembereknek és a teljesen laikusoknak is hasznos lehet, utóbbiaknak főként azért, mert a bántalmazásról még mindig túlságosan keveset beszélünk, holott áldozatokba bárhol, bármikor belefuthatunk. Már csak ezért is jó lenne, ha minél többen tudnának kellő megértéssel, figyelemmel odafordulni hozzájuk.
Az egyik legfontosabb, amit Bancroft tudatosít, az az, hogy
az anya bántalmazása gyerekbántalmazás is, még ha közvetlenül nem is a gyerekre irányul.
A gyerekek többet látnak és hallanak, mint amit a szülők feltételeznek, észlelik a bántalmazást akkor is, ha csak ritkán vagy nem direkten célpontjai, és ebben a folyamatban az ártatlanságukat veszítik el. Ahogy a kötet novemberi bemutatóján is jelenlévő Selmeczy-Veres Ildikó pszichológus fogalmazott:
a bántalmazó azt veszi el a gyerektől, amire alapvető szüksége van: egy biztonságot nyújtó, szeretett és szeretetet adni képes anyát.
A gyerekek szempontjából ugyanakkor nem is annyira egyértelmű ez a konfliktusos helyzet, sok az ambivalens érzés bennük, főleg, ha a bántalmazó apa kedvesen bánik velük.
© AFP / Hans Lucas / Xose Bouzas
Ahogy Bancroft írja, a legtöbb bántalmazó férfi gyerekneveléssel kapcsolatos elképzelése egy mondatban összefoglalható: a gyerek a nő felelőssége, de a férfi uralma alá tartozik. A bántalmazó kapcsolatokban nem szeretet-, hanem hatalmi alapú dinamika működik, a mögötte meghúzódó alapvető szemléletmód a jogosultságtudat, ami azt jelenti, hogy a bántalmazónak minden jár, de nem tartozik felelősséggel. Sokaknak ismerős tapasztalat lehet a manipuláció, a másik szülő folyamatos kritizálása is, emellett azt is nagyon pontosan érzik, hogy a gyerekkel való kapcsolat erőforrást jelent az anyának.
Az őszinte szeretet az, amikor a másik érdekeit, igényeit tartom szem előtt, nekem akkor jó, ha neked jó – ez viszont hiányzik a bántalmazók gondolkodásából. Ők a gyerekeket is sokszor használják eszközként arra, hogy bántsák vagy kontrollálják az anyát. Egy anya legsebezhetőbb pontja a gyereke, és ezt a bántalmazók ki is használják
– mondta Selmeczy-Veres Ildikó.
A NANE nemrég arról posztolt, hogy nemzetközi kutatások szerint tíz gyerek közül egy – vagy akár három is – olyan családban él, amelyben jelen van a bántalmazás. Emellett azt is feltárták, hogy párkapcsolati erőszak esetén a következő években a gyerekbántalmazás esélye közel négyszeresére nő. Ennek ellenére a köztudatban még mindig benne van, hogy egy bántalmazó férfi is lehet jó apa, ám a könyv ebben is határozott nézőpontot képvisel:
a jó apa nem bántalmazza a gyerekei anyját.
Rengetegen nőnek fel ebben, és nagyon nehéz a szülők bántalmazását annak látni, ami. A szembenézés nehézsége miatt gyakran hárítanak azzal, hogy csak egy-két pofont kaptak, vagy hogy az apjuk megitta a magáét, de jó ember volt. „Fontos látni azonban, hogy egy bántalmazó apa mellett az alapvető biztonságérzet sérül a családban, ami a gyerek egészséges fejlődéséhez szükséges”, hívta fel a figyelmet Selmeczy-Veres Ildikó. Ez önmagában egy trauma, és rengeteg kárt, sérülést tud okozni, főleg, ha a bántalmazás körforgását nem vagyunk képesek megállítani – a könyv szerint akár úgy is, hogy a lányok bántalmazó párt választanak, a fiúk pedig maguk is bántalmazók lesznek, ha ezt a mintát látják és azonosulnak vele.
© AFP / Ian Nolan
A kötetet eredetileg 2004-ben adták ki Amerikában, egyes fejezetei a gyermekvédelemmel és a bíróságokkal kapcsolatosak, így joggal tehető fel a kérdés, hogy mennyire tud mindez igaz lenni a mai magyar társadalomra. Azzal együtt, hogy a jelenség sajnos még ma is univerzális, a szociális hálózat, a hatóságok viszonyulása a bántalmazáshoz nemhogy kontinensenként, de országonként is eltérő lehet.
Sok civil érvel amellett, hogy Magyarországon a legkevésbé sem előremutató a tendencia a bántalmazás, kapcsolati erőszak kezelésében, ezt üzeni egyebek mellett az Isztambuli Egyezmény ratifikálásának elutasítása is. A NANE arra hívja fel a figyelmet, hogy a nők elleni erőszakkal, párkapcsolati, családon belüli erőszakkal szembeni fellépés speciális szaktudást, felkészültséget és hozzáállást igényel, és a jogalkalmazóknak is felelőssége, hogy rendelkezzenek ezzel: ismerjék az erőszak természetrajzát, felismerjék az erőszakot, annak a gyerekekre gyakorolt hatását, és hogy hatékony védelmet, támogatást nyújtsanak a gyereknek és a nem bántalmazó, biztonságos szülőnek egyaránt.
Az biztos, hogy lenne még hová fejlődni: az egyesület szerint a segélyvonalukat hívó nők általános tapasztalata, hogy a rendőrség nem veszi komolyan a párkapcsolati és családon belüli erőszakot, sok esetben fel sem ismerik a figyelmeztető jeleket. Gyakori, hogy a bántalmazást veszekedéssé bagatellizálják, az áldozatot hibáztatják azért, mert erőszakot követtek el ellene, vagy hogy lebeszélik őket a feljelentés megtételéről. Ugyanakkor a nők biztonsága, akár az élete, az erőszak fokozódásának megelőzése múlhat az intézkedő rendőr hozzáállásán és tudásán, emiatt is lenne kulcsfontosságú a hatóságok széleskörű képzése.
Kiszabadulni egy bántalmazó kapcsolatból borzalmasan nehéz, és sokszor veszélyes is. Ha nincs gyerek, akkor a nő valószínűleg „csak” anyagilag veszíthet nagyot, más esetben akár a gyereket is. Bancroft külön fejezetben veszi sorra a lehetőségeket, pró és kontra érveket, de azt is hozzáteszi: nincs olyan sablonmegoldás, amely minden helyzetre, minden családra illik. Ahogy ő is írja, nem biztos, hogy a költözéssel, válással teljesen véget érhet a bántalmazás, hiszen a láthatáson, kapcsolattartáson keresztül gyakorlatilag folyamatosan tovább tud működni (és itt megint elérkezünk a hatóságok felelősségéhez).
© AFP / Jonas Walzberg
Mindezek ellenére hogyan tud mégis segíteni a gyerekeinek a bántalmazott anya? – teszi fel a kérdést a könyv alcíme is. Az az elsődleges, hogy legyen támogatása, ami a bántalmazott nőkre jellemző elszigeteltségben persze nem egyszerű. Bancroft kristálytisztán kimondja:
te vagy az első, és ha már jól vagy, akkor fogsz tudni segíteni a gyerekednek is.
Ha kívülről segítenénk a bántalmazott anyát, az alapvető elv ahhoz, hogy jelentős változást érjünk el, az, hogy a bántalmazó tökéletes ellentétének kell lennünk. Mindez vonatkozik a nő meghallgatására, a tiszteletteljes hangnemre, arra, hogy mi semmiképp se helyezzük nyomás alá, ne hibáztassuk. A lényeg, hogy olyan módon tükrözzük vissza őt, a személyiségét, a vágyait és a szükségleteit, amelyben újra megláthatja saját magát, és erőt meríthet belőle. Ez a hozzáállás magánemberként és szakemberként is jó kezdet lehet.
Válhat-e valaha a traumából – akár gyerekkori, akár partnerkapcsolati bántalmazásból – a gyógyulás után erőforrás? Selmeczy-Veres Ildikó szerint minden traumában ott rejlik a növekedés lehetősége, de ennek a növekedésnek gyakran óriási ára van. Ő úgy látja, a kérdés nem az, mit tanulhatunk, hanem az, hogy milyen áron.
Fontos, hogy a gyerekeink, lányainak tudjanak arról, hogy létezik párkapcsolati erőszak, és hogy ezt honnan, milyen jelekből ismerhetik fel minél korábban. Véleményem szerint ez az egész a felvilágosítással, a testünk feletti önrendelkezés megtanításával kezdődik, amit már óvodás korban elkezdhetünk a fehérneműszabály megtanításával: hogy a fehérnemű takarta területeken csak az ő engedélyükkel érintheti meg őket bárki, erre mondhatnak nemet. Adjunk tiszteletet a gyerekeinknek, és akkor ők is tisztelni fogják saját magukat, és észre fogják venni azokat a határátlépéseket, amelyek nincsenek rendben.
HVG
