Más célokat szolgálhatott a babiloni Ishtar Kapu, mint ahogyan eddig hittük

Más célokat szolgálhatott a babiloni Ishtar Kapu, mint ahogyan eddig hittük

Korábbi vélemények szerint Babilon ragyogó kék Ishtar Kapuját azért építették, hogy ünnepeljék Jeruzsálem meghódítását, azonban egy új analízis szerint az építményt később hozták létre.

Az ikonikus mázas téglaépítményt, amelynek építését II.Nabukonodozor király rendelte el, míg a Babiloni Birodalomban uralkodott (Kr.e. 605-562-ig), három fázisban építették. Ez volt a Mezopotámia déli részén fekvő ókori Babilon város kapuja, melyet vad bikákkal és sárkányokkal dekoráltak ki építői. A konstrukciós fázisok pontos dátuma azonban régóta vita tárgya. Az erről szóló tanulmány január 17-én a PLOS ONE magazinban publikálták.

Míg azt tudott, hogy az első fázist II.Nabukodonozor rendelte, mivel ezekbe a téglákba be van vésve a neve, az kevésbé világos, hogy eltelt-e valamennyi idő a második és harmadik fázis befejezése előtt. Vannak kutatók, akik szerint lehet, hogy II.Nabukodonozor meghalt a kapu elkészülte előtt.

Hogy tisztázzák a félreértést, a régészek kis mintákat gyűjtöttek öt, az Ishtar Kapuból származó égetett sártéglákból (most rekonstruálva a Pergamon Múzeumban Berlinben), melyek kiterjednek a három fázisra és archeomagnetizmussal megmérték mindegyiknek a geomágneses mezejét.

Az archeomagnetizmus megméri a Föld mágneses mezejét, ami konzerválódik egy régészeti objektumban. Ez a szénizotópos kormeghatározásnál (a régészeti mérések leggyakoribb módszere) pontosabb időbélyeg.

Ez az új elemzés azt állapította meg, hogy nem volt jelentős kronológiai rés az egyes konstrukciós fázisok között és, hogy a kapu komplexet kis idővel jeruzsálem kr.e. 586-ban történt babiloni meghódítása után építették. Jeruzsálem meghódítása alatt a babilóniaiak lerombolták Salamon Templomát (más néven Első Templom), leégették a várost, és száműzték a zsidókat Babilóniába, Mezopotámia déli részébe.

A kutatók arra jutottak, hogy mivel az 5 téglában az összes mágneses mező mérés hasonló volt, a rekonstrukciókat körülbelül ugyanakkor: Kr.e. 583-ban hajtották végre.

A korszak II.Nabukodonozor uralkodásának periódusán alapszik, mely alatt a kapu építését elrendelték, ami azt jelzi, hogy a király élt a kapu befejezésekor.

A felfedezés azt sugallja, hogy az Ishtar Kapu stílusa nem változott a konstrukció folyamata alatt, hanem a II. és III. fázis a kapu eredeti tervéhez kapcsolódik és a konstrukció folyamatát tükrözi, nem pedig későbbi kiegészítéseket, leválasztva az I.fázis eredeti konstrukciójáról. A kutatók remélik, hogy hasonló archeomágneses analízist tudnak végezni más Mezopotámiában lévő ókori struktúrákon, mivel az égetett téglák ehhez a technikához megbízható forrásnak bizonyultak és gyakori építőanyagok voltak abban a korban.

Írta a Magyar Hírlap