Elfogták a férfit, aki megölt egy idős nőt Hajdúszoboszlón

A 44 éves gyanúsítottról és a helyszínelésről is videó készült. Elfogták azt a 44 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt egy idős asszonyt Hajdúszoboszlón – írja a police.hu. Az elkövető késsel végzett áldozatával, az előállításáról és a helyszínelésről videót is készítettek a rendőrök, ami itt tekinthető meg. A bűntényről korábban mi is beszámoltunk, ahogyan…

Részletek

Jaj a Margit-sziget füvének: minden idők legnagyobb Békemenetére számítanak a szervezők

Minden idők legnagyobb Békemenetére számítanak a szervezők – írja összeállításában az MTI. A hír idézi ifj. Lomnici Zoltánt, szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szóvivőjét, aki a Kossuth rádióban azt mondta, akkora tömegre készülnek, „amelynek a hangja elhallatszik Brüsszelig”, mivel talán még soha nem kaptak ennyi visszajelzést a fővárosból,…

Részletek

Elképesztő veszteséggel zárta 2023-at a jegybank, a magas kamatok az MNB-re ütöttek vissza

1736,2 milliárd forint veszteséget halmozott fel 2023-ban a Magyar Nemzeti Bank, az összeg több mint négyszerese az előző évben már szintén felhördülést okozó, 400 milliárdos mínusznak – derül ki a jegybank éves jelentéséből. Az elképesztően magas, a GDP több mint 2,3 százalékát kitevő veszteség a magas kamatok miatt jöhetett össze, a jegybank 1678 milliárd forintot…

Részletek

Lejárt a személyije? Még a választás napján is intézhet újat

A legtöbb kormányablak az európai parlamenti (EP) és az önkormányzati választás hétvégéjén, június 8-án szombaton, valamint 9-én vasárnap is nyitva tart – közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM). A tájékoztatás szerint ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre lesz lehetőség. Új lakcímet csak június 7-én, pénteken 10 óráig lehet bejelenteni, ezt követően hétfőig…

Részletek