Egy év alatt összejött százmilliárd forintnyi szerződés az OTP lakástakarékjánál

vállalkozás + Nem csak arról számolt be az OTP lakástakarékja, hogy átlépte a tizenkét számjegyű határt, hanem arról is, hogy már az ügyfeleik negyede online köti a szerződést. Egy évvel az elindítása után, idén márciusban elérte a 100 milliárd forintot az OTP Lakástakarék Prémium megkötött szerződéseinek értéke – közölte az OTP. A bank leányvállalataként működő…

Részletek

Először dolgozott együtt Geszti Péter és Péterfy Bori, ez lett az eredménye

Péterfy Bori szerelemből gyilkol a Beléd szerettem. Ez van. című, Geszti Péterrel közös dal klipjében. “Van az úgy, hogy a szerelem tússzá tesz bennünket. Boldog foglya leszünk egy embernek, mert miközben érezzük a kiszolgáltatottságot, mégis szimpátiát, sőt szerelmet érzünk rabtartónk iránt. Ennek a Stockholm-szindróma jellegű érzelmi helyzetnek a fonákságáról és abszurditásáról szól ez a friss…

Részletek

A Centenáriumi Díj idei kitüntetettje: dr. György István

A MÚSZ 2011-ben újjáélesztette a MÚSZ Centenáriumi Díjat. A megújított MÚSZ Centenáriumi Díj célja, hogy elismerésben részesüljenek mindazok, akik tevékenyen részt vesznek a magyar úszó sport fejlődésében, sikereiben, valamint a sportág népszerűsítésében. Idén az egyik díjazott dr. György István lett.   Dr. György István ezer szállal kötődik Kőbányához: ott született, ott nőtt fel és ma is a…

Részletek

A Pénzügyminisztérium sorosozással, gyurcsányozással kéri ki magának, hogy baj lenne a költségvetés átláthatóságával

„A hazai és a külföldi NGO-k részéről a politikai hangulatkeltés része, hogy a költségvetés átláthatóságát újra és újra megpróbálják kétségbe vonni” – reagált a Pénzügyminisztérium (PM) a hvg.hu-nak arra, hogy az OBS nemzetközi felmérés eredményei szerint a 2023-as költségvetés átláthatóságával komoly problémák voltak. 100 pontos skálán mindössze 22 pontot ért el a 2023-as magyar költségvetés…

Részletek