Sport: Jannik Sinner nyerte az Australian Opent

Sport: Jannik Sinner nyerte az Australian Opent

A harmadik felvonásban az orosz már valamivel fáradtabban mozgott, többet rontott, Sinner pedig megérezte a lehetőséget, 20-30 ütésen át is játékban tartotta a labdát, és háromnegyed óra alatt szépített.

Jöhetett 3 óra 10 perc után a döntő játszma, melyben Sinner 3:2-nél brékelt, majd megőrizte előnyét, és 3 óra 43 perc után boldogan terült el a Rod Laver Arena szőnyegén. Életében másodszor fordított kétszettes hátrányból, először Fucsovics Márton ellen sikerült ez neki a tavalyi Australian Openen.A 11. tornagyőzelmét begyűjtő Sinner pályafutása első Grand Slam-trófeája, a Norman Brooks Kupa mellé 3,15 millió ausztrál dollárt (740 millió forint) kap. Egyben Adriano Panatta 1976-os Roland Garros-diadala óta ő az első olasz férfi GS-bajnok.

A csaknem egyórás negyedik szett kilenc gémen keresztül csak bréklabdákat és kimerítő ütésváltásokat hozott, a vörös hajú olasz pedig az ő szempontjából a legjobbkor, 5:4-nél brékelt.

© DAVID GRAY / AFP

Jannik Sinner (nyitóképünkön) legyőzte Danyiil Medvegyevet (3:6, 3:6, 6:4, 6:4, 6:3) az Australian Open döntőjében Melbourne-ben. A 22 éves olasznak ez az első Grand Slam győzelme. 27 éves orosz ellenfele szintén remekül játszott, az első két szettet hozta is, de Sinner parádés játékkal fel tudott állni a két játszmás hátrányból. Danyiil Medvegyev karrierje során harmadik alkalommal jutott be az Australian Open döntőjébe, 2021-ben Novak Djokovicstól, 2022-ben Rafael Nadaltól kapott ki.
A folytatásban a moszkvai játékos maradt a bevált taktikánál, rövidíteni próbálta a labdameneteket, és 2:1-nél, majd 4:1-nél is elvette Sinner szerváját. Az olasz bátor játékkal egy bréket visszavett, és volt labdája a második ledolgozásához is, de Medvegyev összeszedte magát, és a második játszma is az övé lett.
© MARTIN KEEP / AFP
Sinner ejtette ki a tornáról a szerb Novak Djokovićot (6:1, 6:2, 7:6, 6:3), átütő sikere igazi szenzációnak számított, a jóval esélyesebb világelső 33 megnyert meccs után kapott ki. Az Australian Openen 2018-ban veszített legutóbb. Sinner egyébként 13 évesen váltott teniszre, korábban, dél-tiroli születésűként, versenyszerűen síelt. Példaképének Roger Federert tekinti.
A döntősök, jobbra Sinner.
2005 óta most először nem volt ott az Australian Open férfi egyes döntőjében sem Djokovics, sem Rafael Nadal, sem Roger Federer – új korszak kezdődött a torna történelmében.
A tizedik csatában a déltiroli teniszező 1:1-nél elvesztette az adogatását – ami Djokovic ellen egyszer sem fordult elő vele –, idegesen játszott, miközben a volt világelső orosz önmagához képest rendkívül agresszív volt. Ennek köszönhetően 5:3-nál másodszor is brékelte bizonytalankodó riválisát, és 35 perc elteltével szettelőnyben volt.
A meccs
Ami az egymás elleni mérlegét illeti a döntősöknek, eddigi kilenc találkozójukból hatot Medvegyev nyert, igaz, tavaly háromszor is kikapott Sinnertől kemény pályán.Írta a HVG