Élet+Stílus: Tóth Gabinak és párjának már közös nyári tábora is lesz Pomázon

Élet+Stílus: Tóth Gabinak és párjának már közös nyári tábora is lesz Pomázon

Tóth Gabi és Papp Máté Bence tánc- és énektábort szerveznek a nyáron.

Rövid interjút adott a Blikknek Tóth Gabi, aki a Fricska táncegyüttessel az I. Győri Bálon lépett fel a hétvégén. Tóth idén először szerepelt együtt a színpadon új párjával, a táncegyüttes alapítótagjával, Papp Máté Bencével, és az interjúban elmondta, hogy szerinte végre elfogadta a nyilvánosság kettejük kapcsolatát.

Az már korábban kiderült, hogy Tóth Gabi rengeteget beszélget párjával hitről, népzenéről és a gyökerekről, de – ahogy írja most a bulvárlap – közös elfoglaltságaik közé tartozik egymás fejlesztése is. Tóth Gabi otthon énekelni tanítja Pappot, aki pedig táncolni az énekesnőt.

Közösen új projektbe is kezdenek: tánc- és énektábort szerveznek júliusban Pomázon. „Amikor a zene és a tánc találkozik, az fantasztikus dolog. Táncolni és énekelni tanítunk majd nyolc és tizennyolc év közötti fiatalokat. A célunk, hogy hidat képezzünk a modern és az autentikus zene között” – foglmazott Tóth.

A HVG olvasói az év citromdíjasának választották tavaly Tóth Gabit, akinek főként a magánéletétől volt hangos a sajtó 2023-ban, az énekes ugyanis hivatalosan is elvált korábbi férjétől, Krausz Gábortól, miközben felvállalta új kapcsolatát Papp Máté Bencével. Tóth már évek óta pózolt a NER nemzeti-keresztény, családcentrikus képének egyik ideáljaként, ez is okozhatta, hogy válása nagy visszhangot keltett.

HVG