Élet+Stílus: Rég robbant akkora bomba a Forma–1-ben, mint amit Hamilton és a Ferrari dobott le

Élet+Stílus: Rég robbant akkora bomba a Forma–1-ben, mint amit Hamilton és a Ferrari dobott le

Lewis Hamilton 39 évesen feltehetően már az F1-es karrierje lezárásán is gondolkodik, és méltó búcsút szeretne, amit ebben a sportágban, a sikerre éhes fiataloktól üldözve nem is olyan könnyű összehozni. Neki ráadásul hét világbajnoki címet kellene megfejelnie. A Ferrari sok szempontból ebben a történelmi perspektívában is vonzó lehetőség: Michael Schumacher a hét vb-címéből ötöt nyert a maranellóiakkal, vagyis rengeteg sporttörténeti szimbólum rakódna rá az itteni sikerekre, már ha el tudja érni azokat.
A váltás azonban nem biztosíték a sikerre, hiszen a Ferrari is küszködött a szabálymódosítások óta, és tavaly csak a harmadik helyet tudták megszerezni a Red Bull és a Mercedes mögött. A győzelmi böjtjük is régóta húzódik, világbajnoki címet 2007-ben nyertek utoljára Kimi Räikkönennel, konstruktőri címet pedig 2008-ban szereztek.
© CLIVE MASON / POOL / AFP

Hamilton úgy megy át a Ferrarihoz, hogy az életműve valójában már a McLarennél és a Mercedesnél elért győzelmekkel is teljes, a „hab a tortán” tipikus esete ez, de jól jelzi, hogy a brit pilóta még mindig éhes a sikerre. Ha úgy tetszik, a mostani lépése nagyon is jellemző rá, még ha meglepő és sokkoló is. Ahogy a Sky Sports egyik szakértője, Craig Slater fogalmazott, Hamilton soha nem riadt vissza a kihívástól. Amikor megérkezett az F1-be, Fernando Alonsóval kellett szembe néznie, és le is győzte a spanyol világbajnokot, hogy aztán mindenki értetlenül álljon a döntése előtt, hogy az akkor még csak a szárnyait próbálgató Mercedeshez igazoljon. Most, hét vb-cím után sem riad vissza attól, hogy a legtehetségesebb és leggyorsabb fiatalokkal felvegye a versenyt. A mercedeses csapattársa, George Russell és a leendő ferraris csapattársa, Charles Leclerc is több mint méltó ellenfélnek számít. Arról nem is szólva, hogy nemcsak a Ferrari, hanem az egész sportág szempontjából történelmi fegyvertény lenne, ha sikerülne világbajnokságot nyerni a maranellóiakkal.Amióta Hamilton 2007-ben megérkezett a Forma–1-be, egy lehetséges Ferrari-szerződés mindig is csábító pletyka volt. Nyílt titok volt az is, hogy a brit világbajnok tavaly is beszélt a Ferrari csapatfőnökével, Frédéric Vasseurrel, aki azonban azt mondta, soha nem ajánlottak szerződést neki. Hamilton tavaly májusban egy interjúban elismerte: „Hazudnék, ha azt mondanám, soha nem gondoltam arra, hogy máshol fejezzem be a karrieremet. A McLarennél kezdtem, szeretném azt hinni, hogy mindig is a McLaren család része leszek, 13 éves koromban kezdtem ott, szóval elgondolkodtam azon, milyen lenne, ha egy nap a McLaren pilótája lennék. A tévében láttam a Ferrari versenyzőit a pályán, és persze az ember elgondolkodik azon is, hogy milyen lenne pirosban… De aztán hazatérek a csapatomhoz, a Mercedeshez, ez az otthonom. Boldog vagyok ott, ahol vagyok. Még nem írtam alá szerződést, de dolgozunk rajta.”

A mostani bombahírt előrevetítette, hogy miközben a Ferrari a múlt héten bejelentette Charles Leclerc új szerződését, a csapattársa, Carlos Sainz jövőjéről nem ejtett szót.
Ez viszont pont Hamiltonnak való feladat. Legalábbis tavaly egy interjúban arról beszélt, hogy az ő szemében sokkal többet tesz hozzá az F1-es örökségéhez az, ha egy küszködő csapatot visz el a győzelemig, mint az, ha egy eleve győztes autóba ül be – igaz, akkor épp a győzelmi szériában lévő Red Bull-lal próbálták meg hírbe hozni. Hamilton azonban hangsúlyozta: sokkal nagyobb elégtétel lenne legyőzni a Red Bullt egy Mercedesszel, mint egyszerűen átülni a Red Bullhoz, és így gazdagítani a győzelmi statisztikáját. Ez a hozzáállás akkor a Mercedeshez való hűségének a bizonyítékául szolgált, de valójában a Ferrarira is ráhúzható a logika: egy olyan csapathoz érkezik, amelyik az elmúlt időszakban elfelejtette, hogyan kell nyerni.

© JAKUB PORZYCKI / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFPHamilton és Leclerc tavaly Austinban

Wolff ezt annak a nem elhanyagolható ténynek az árnyékában mondta, hogy Hamiltonnak 2021 vége óta egyetlen nagydíjat sem sikerült nyernie, ami példátlan kudarcsorozat a karrierjében. Wolff viszont nem győzte hangsúlyozni, hogy Hamilton 39 évesen is csúcsformában van, a Mercedes pedig idén képes lesz áthidalni a szakadékot, amely elválasztja a verhetetlennek tűnő Red Bulltól. „Ha olyan autót tudunk neki adni, amelyben tényleg jól érzi magát, amelyben meg tud bízni, akkor azon a szinten lesz, ahol képes ismét megnyerni a világbajnokságot – a 39 év nem kor” – hízelgett a versenyzőjének Wolff.
A csapatfőnök Toto Wolff, aki néhány hete oszlatta el az F1-es jövőjét érintő kétségeket, és megerősítette, hogy további három éven át marad a Mercedes élén, szintén arról beszélt, hogy meggyőződése: ez alatt az idő alatt Hamilton bezsebelheti a rekordot jelentő nyolcadik vb-címét velük (most Michael Schumacherrel osztozik a hét vb-cím rekordján).
Lewis Hamilton és Toto Wolff az utolsó vb-címet ünnepli 2020-ban
© CHANDAN KHANNA / AFP
„Még csak most jön a java” – mondta a Ferrarival már öt éve világbajnoki álmokat kergető Charles Leclerc, miután nemrég „több szezonra szóló” szerződést kötött a csapatával, de nem biztos, hogy arra gondolt, egy hétszeres világbajnokot kap csapattársnak.

© Veres ViktorBár Hamilton a Mercedes mostani ínséges éveiben – és különösen tavaly – többször is nyilvánosan hangot adott az elégedetlenségének, mindig hangsúlyozta, hogy mennyire otthonának tekinti a csapatot, amelyet lényegében felépített saját magának – és amellyel a hét világbajnoki címéből hatot megnyert. A Ferrari a múltban többször is megkörnyékezte Hamiltont, aki azonban eddig mindig azzal utasította vissza a feltehetően nagyon csábító ajánlatot, hogy a Mercedes sokkal biztosabb és meggyőzőbb utat kínált neki a sikerhez – azaz egy nyolcadik világbajnoki címhez.

Frederic Vasseur komoly bizalmi szavazatot kapott Hamiltontól
Ami az adminisztrációt illeti, Hamilton tavaly többéves szerződést írt alá a Mercedesszel 2024-re és 2025-re, de most úgy néz ki, hogy a második szezon csak opció lehetett, vagyis rendelkezésére áll egy záradék, amely lehetővé teszi, hogy már 2025-ben szabaduljon a szerződésből, és csatlakozzon a Ferrarihoz.

Toto Wolff ugyanakkor már korábban sem zárt ki egy olyan forgatókönyvet, hogy Hamilton esetleg a Ferrarihoz csatlakozik. „Amikor Lewis elhagyta a McLarent a Mercedesért, mindenki azt mondta, hogy hibát követ el, de ő bebizonyította, hogy tévedtek. Szóval én nem követem el azt a hibát, hogy alábecsüljem a Ferrari potenciálját” – mondta 2019-ben.Most úgy tűnik, hogy két, vergődéssel teli szezon után a Ferrari már meggyőzőbb jövőt tudott felvázolni Hamiltonnak.

Időről időre felröppentek pletykák, hogy Lewis Hamilton nem zárja le a tekintélyes karrierjét a nélkül, hogy beteljesítené minden F1-es versenyző álmát, és magára ölti a Ferrari vörös overallját, de ezek a híresztelések mindig alaptalannak bizonyultak – egészen mostanáig. Csütörtökön délután Brackley-ben, a Mercedes főhadiszállásán a csapatnak bejelentették: Lewis Hamilton 2025-től a Ferrari pilótája lesz. A nem sokkal korábban sajtóértesülésként megszellőztetett hír sokkolóan hatott, még úgy is, hogy van benne logika.Az egykor verhetetlennek tűnő Mercedes az elmúlt időszakban több fontos szakemberét is elvesztette, de Hamilton távozása kétségtelenül komoly ütést visz be a csapatnak. A tehetséges, és egyre megbízhatóbb George Russellre építhetnek, de Hamilton helyére egyelőre nem látszik a tökéletes jelentkező.Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője Ferrari-szurkolók előtt halad el 2016. október 6-án

© MTI/AP/Takahasi ToruHamilton a Hungaroringen

A Forma–1-ben a következő nagy szabálymódosítás 2026-ban várható. Hamiltonnak egy éve lesz, hogy felkészítse a Ferrarit a nagy áttörésre. Hihetetlenül izgalmas lesz végignézni, hogy Hamilton sokkoló döntése ismét kifizetődik-e.Írta a HVG