Világ: Az amerikai közművek és távközlési hálózatok ellen indítottak támadást kínai hekkerek az FBI szerint

Világ: Az amerikai közművek és távközlési hálózatok ellen indítottak támadást kínai hekkerek az FBI szerint

A támadást kivédték, de arra figyelmeztetett az FBI igazgatója, hogy az amerikai ügynökökhöz képest jelentős túlerőben vannak a kínai hekkerek.

Kulcsfontosságú amerikai célpontok ellen indított kínai hekkertámadások elhárításáról számolt be az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI)  – írja a BBC.

Christopher Wray, az FBI igazgatója szerdán az amerikai törvényhozók előtt számolt be arról, hogy a kínai kormányhoz köthető „Volt Typhoon” nevű hekkercsoport elektromos- és csatornahálózatok, olaj- és gázvezetékek illetve távközlési reendszerek megbénítására törekedett. Erről az FBI tavaly májusban szerzett tudomást először, amikor a csopot gyanús tevékenységére a Microsoft figyelmeztette őket.

A kínai hekkerek káoszt okozzanak és valós károkat okozzanak az amerikai állampolgároknak és közösségeknek

– fogalmazott Wray, aki szerint a megakadályozott hekkerakciók az is bizonyítják, hogy Kína nemcsak katonai vagy politikai célpontokra támad, ha valahol le akar csapni.

Az Egyesült Államok és Kína közötti versennyel foglalkozó különbizottság szerdai meghallgatásán a különbizottság elnöke azt mondta, hogy ez a hekkertámadás „a kibertérben annak a megfelelője, mintha bombákat helyeznének el amerikai hidakra és erőművekre”.

Az FBI szerint a kínai hekkerprogram nagyobb, mint a világ minden más országáé együtt véve, és minden amerikai kiberbiztonsággal foglalkozó FBI-ügynökre 50 kínai hekker jut.

HVG