Élet+Stílus: Szétszórta apja hamvait a hegyen, majd kicsúszott egy nő, akinek a mentése hét órán át zajlott Walesben

Élet+Stílus: Szétszórta apja hamvait a hegyen, majd kicsúszott egy nő, akinek a mentése hét órán át zajlott Walesben

A helikopteres mentést pont filmezte a BBC, a nő úgy érezte, tipikus, hogy ez vele történik.

Helikopterrel és egy 12 fős hegyimentőcsapattal mentették meg azt a nőt, aki megcsúszott és lezuhant Wales egyik legmagasabb hegyéről, miután 917 méter magasan szétszórta édesapja hamvait – írja a the Guardian. A tapasztalt hegymászó, Kitty Harrison az út harmadánál járt, amikor a baleset történt.

A 32 éves nő az esés után egy keskeny párkányban kapaszkodott meg, ahol csaknem három órán keresztül egyensúlyozott egy 90 méteres szakadék felett. Önkéntesek találták meg mobiltelefonja GPS jele alapján és a parti őrség helikopterének segítségével.

A domborzati viszonyok és a szélsebesség miatt a helikopter azonban nem tudott közel kerülni a nőhöz. A hegyimentőknek kellett visszahoznia őt úgy, hogy föléje kerültek és kötélen leereszkedtek hozzá 30 méteres távolságból. A mentés összesen hét órán keresztül tartott.

„Amikor a mentők azt mondták, hogy a BBC kamerái is velük vannak, egy részem azt gondolta: nem érdekel ki van veled, csak vigyél le engem a hegyről. A másik felem viszont azt gondolta: Tipikus, van egy rossz napom és pont akkor filmez le a BBC” – mesélte Harris a BBC SOS: Extreme Rescues című műsorában egy hónapja.

(kapcsolt kép: BBC videó)

HVG