Akilov egy nagy nevet búcsúztatva továbbjutott a kvalifikációs tornán!

Gémes Levente sikerét követően Akilov Pylyp kisebb meglepetésre legyőzte a britek egyik

legjobbját, Taylor Bevan nagy verésben részesült, így az első világkvalifikációs tornán Akilov

bejutott a legjobb harminckettő közé.

Akilov Pylyp a tavalyi világbajnokságon a legjobb nyolc közé jutott, majd eggyel feljebb lépett a 80 kilósok közé, hogy ott lehessen a párizsi olimpián. Az Európa Játékokon nem volt szerencsés, 3:2-re kapott ki egy véleményes mérkőzésen a szerb-orosz Vlagyimir Mironcsikovtól, így most sokkal nagyobb sebességgel kezdte a mérkőzést.

Nem volt ezúttal sem könnyű sorsolása, a walesi-brit Taylor Bevan 2022-ben 21 esztendősen ezüstérmes volt a Brit Nemzetközösségi Játékokon és nagyon sok nemzetközi versenyt nyert meg azóta. Az első menetben Akilov akarata érvényesült, irányított és szerencsére a pontozók sem látták másképp ezt a felvonást. Többször megfogta ellenfelét nagy erejű ütésekkel és a második menetben is tudta tartani az elsőben megkezdett tempót. A harmadik menetre Pylyp nagyon elfáradt, de rutinosan oldotta meg ezt a feladatot, megőrizve az előnyét, így nemcsak a harminckettő közé jutott, de az ágán az egyik legerősebb ellenfelet győzte le. Következő riválisa az osztrák Lucky Amufua Osaro lesz, akit Simon Márkó az U22-es Európa-bajnokságon győzött le.

A magyar csapat második napi eredményei a kvalifikációs tornán:

Férfi 80kg, a 32 közé jutásért: Akilov Pylyp – Taylor Bevan (brit) 4:1

A magyar csapat harmadik napi párosításai a kvalifikációs tornán:

Női 60kg, a 16 közé jutásért: Szabó Petra – Rimma Voloszenko (kazah)

Férfi 71kg, a 32 közé jutásért: Gémes Levente – Magomed Schachidov (német)

Hajrá, magyar ökölvívás!

Magyar Ökölvívó Szakszövetség