Négy évre hosszabbított a történelmi sikert elérő magyar válogatott edzője

A Los Angeles-i olimpia végéig biztosan Chema Rodríguez irányítja a magyar férfi kézilabda-válogatottat.

Szerződést hosszabbított a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányával, Chema Rodríguezzel a Magyar Kézilabda-szövetség, az új megállapodás 2028. augusztus 31-ig szól.

Ilyés Ferenc, a szövetség elnöke azt mondta, fontos érv volt a szövetségi kapitány mellett, hogy a fiatalokat jó érzékkel építi be a válogatottba, ezért döntöttek úgy, hogy a következő olimpiai ciklusban is vele dolgoznak.

Azt is hozzátette, hogy a hosszabbítás nem a januárban elért Európa-bajnoki 5. helynek köszönhető, ugyanis már a torna előtt megkezdték a tárgyalásokat.

A csapat története legjobb szereplését érte el a lengyel-svéd közös rendezésű kontinensviadalon.

A játékosként világbajnok és kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Rodríguez 2019 júliusa óta dolgozik a válogatott mellett. Eleinte Gulyás István szövetségi kapitány segítője volt, 2022 márciusa óta ő irányítja az együttest. A tavalyi világbajnokságon nyolcadik lett a csapat, ezzel biztosította helyét a március 14-17. között, Tatabányán zajló olimpiai selejtezőtornán, ahol Tunézia, Norvégia és Portugália lesz az ellenfele. A csoport első két helyezettje kvalifikálja magát a párizsi ötkarikás játékokra.

Írta a HVG