Hosszabbíthat dán csapatával a tehetséges magyar játékos – sajtóhír

Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint az FC Köbenhavn korosztályos csapatának tehetséges magyar labdarúgója hamarosan új szerződést köhet a dán egyesülettel…

Fabrizio Romano értesülései szerint a dán FC Köbenhavn vezetősége úgy döntött, hogy hamarosan 2026 decemberéig megújítja az egyesület utánpótlásában pallérozód 17 éves magyar középpályás, Németh Hunor szerződését.

A tehetséges labdarúgó Magyarországon született, ám kisgyerekként már Dániába került, ahol a Köbenhavn utánpótlásában korosztályról korosztályra haladt előre. Németh a 2023-2024-es idényben nyolc mérkőzésen lépett pályára az UEFA Ifjúsági Ligában, mely alatt kétszer volt eredményes, miközben a Nantes elleni elvesztett tizenegyespárbajban is belőtte a maga kísérletét. Emellett a dán U19-es bajnokságban 11 pályára lépés alatt három találat fűződött a nevéhez, és ősszel egy Bröndby elleni felkészülési mérkőzésen már az első csapatban is bemutatkozott.

A magyar korosztályos válogatott futballistát az EM Sports iroda képviseli, amely nemzeti együttesünk csapatkapitánya, a Liverpoolban futballozó Szoboszlai Dominik is ügyeit is intézi.

Hosszú ideje nagyon pozitív megbeszéléseim vannak a klub vezetőivel. Úgy érzem, hogy Hunor rendkívül fontos a klubnak, bizakodó vagyok az új szerződését és Hunor jövőjét illetően. Amint hivatalos bejelenteni való lesz, megtesszük majd, most az a legfontosabb, hogy az U17-es válogatottal minél jobban szerepeljen a selejtezők során” –  nyilatkozta a Sportalnak Esterházy Mátyás, a játékos menedzsere.

fociclub