Három úszó is bekerült a Berzeviczy Albert Ösztöndíjasai közé

A BOM a Magyar Sportért Alapítvány Berzeviczy Albert Ösztöndíjasainak névsora 30 élsportolóval, köztük három kiemelkedő teljesítményű úszóval, Ilyés Laura Vandával, Késely Ajnával és Kovács Benedekkel bővült, akik összesen 31 millió forint támogatásban részesülnek tanulmányaik ideje alatt.

 

 A BOM Alapítvány tizenegyedik alkalommal hirdette meg sportolóknak szóló tanulmányi ösztöndíjprogramját, amelyre összesen 131 pályázat érkezett be, ami rekordszámú jelentkezés az elmúlt évek tekintetében. Az ösztöndíjra olyan versenyzők pályázhattak, akik önköltséges képzésben vagy állami ösztöndíjasként folytatnak felsőfokú tanulmányokat élsportolói karrierjük mellett. Ebben az évben 30 olyan fiatal tehetség került be a programba, akik már bizonyítottak olimpián, paralimpián, világ- vagy Európa-bajnokságon.

A sportolók közül a jelen kiírásban három úszó érdemelte ki, hogy a tanulmányit finanszírozza a BOM Alapítvány. Az idei évtől Berzeviczy Albert Ösztöndíjasai közé tartozik Ilyés Laura Vanda, aki a Semmelweis Egyetem Általános Orvos Karán tanul, továbbá Késely Ajna, aki kommunikáció és médiatudomány szakon tanul a Budapesti Gazdasági Egyetemen, illetve Kovács Benedek, aki az Edutus Egyetemen a gazdálkodás és menedzsmentet tanulja.

 

Az új ösztöndíjasokkal együtt az idei évben 65 aktív versenyző felkészülését és tanulmányát támogatja a Magyar Olimpiai Bizottság első elnökéről elnevezett Berzeviczy Albert ösztöndíjprogram, amely indulása óta már több mint 200 sportoló diplomaszerzését finanszírozta és számos olyan tehetséget kísérhetett végig eredményes olimpikonná vagy paralimpikonná válásuk útján, mint Ekler Luca, Gulyás Michelle, Keszthelyi Rita, Krizsán Xénia, Magyari Alda, Hadvina Dóra, Olasz Anna, Németh Nándor, Tóth Krisztián, Márton Anna vagy éppen Rasovszky Kristóf.

A BOM ösztöndíjasok jogosultak arra is, hogy az anyagi támogatáson túl részt vegyenek a BOM Alapítvány és a Menedzserek Országos Szövetsége által életre hívott Magyar Sportért Mentor Programban, amely segítséget nyújt a sportkarrier utáni civil életbe és a munkaerőpiacra való sikeres kilépésben.

A BOM Alapítvány küldetése, hogy magyar ép és parasportolók támogatásán keresztül támogassa a magyar sport minél eredményesebb olimpiai és paralimpiai szereplését. Fennállásunk óta több ösztöndíjasunk is nem pusztán részt vett ezen a két világeseményen, de ott érmet is tudott nyerni.” – jelentette ki Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM kuratórium elnöke.

 

Nagyon büszkék vagyunk, hogy a 11. alkalommal meghirdetett Berzeviczy Albert Tanulmányi Ösztöndíj továbbra is nagy népszerűségnek örvend a sportolók körében. Azt érezzük, hogy presztízs lett BOM sportolónak lenni, és hisszük, hogy a tagság egy életre szól. Sportolóink kezét a tanulmányaik befejezése után sem engedjük el, számos programot és lehetőséget kínálunk részükre” – tette hozzá Szabó Szilvia a BOM Alapítvány főtitkára.

Fotó: Szalmás Péter/MOB