Blinken: a humanitárius helyzet Gázában továbbra is rettenetes

MH/MTI
2024. március 19. kedd. 8:57

A gázaiakat fenyegető súlyos „élelmiszer-bizonytalanságra” hívta fel a figyelmet kedden Manilában Antony Blinken amerikai külügyminiszter, kiemelve, hogy a helyzet az övezet egész lakosságát érinti, és felszólította Izraelt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a nélkülözőkhöz eljussanak a humanitárius segélyek.

„A legnagyobb mértéktartással szólva is az övezetben élők 100 százaléka súlyos élelmezési válságot él át” – fogalmazott Blinken Fülöp-szigeteki hivatali partnerével, Enrique Manolóval közös sajtótájékoztatóján. Hozzáfűzte, most először fordul el, hogy ez a típusú fenyegetés egy terület teljes lakosságára kiterjed.

Azt is elmondta, hogy a héten Szaúd-Arábiába és Egyiptomba is ellátogat, hogy tárgyalásokat folytasson Izrael és az övezetet ellenőrző Hamász iszlamista terrorszervezet közötti tűzszünetről, illetve a Gázában fogva tartott izraeli túszok szabadon engedéséről.

Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője közleményben arról tájékoztatott, hogy a tárcavezető újabb közel-keleti körútja során emellett megvitatják majd a Gázába küldendő további humanitárius segélyeket, valamint az övezetnek a háború utáni sorsáról is egyeztetnek majd.

A sajtótájékoztatón Blinken kitért a Fülöp-szigetek biztonságára is, aláhúzva, hogy az Egyesült Államok bármilyen fegyveres támadás ellen kész védelmet nyújtani a délkelet-ázsiai országnak a Dél-kínai-tengeren.

Kiemelte, hogy szabad hajózás és a tengeri útvonalak biztonsága nem csupán a Fülöp-szigetek, hanem az egész régió és az Egyesült Államok számára is rendkívül fontos.

Írta a Magyar Hírlap