Vincze Máté: Az MTM olyan közösség, ahová érdemes tartozni

MH/ MTI
2024. március 20. szerda. 19:43

Vincze Máté emlékeztetett arra, hogy Bernert Zsolt antropológus, főmuzeológus, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést a természettudományok fiatalok körében való népszerűsítése érdekében végzett, kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként.

Ez a kitüntetés a múzeum egész csapatának is szól: annak a tudós közösségnek, mely a Természettudományi Múzeumot alkotja és a magyar természettudományos közösség meghatározó szürkeállománya – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

„Egészen elképesztő az a munka, ami az elmúlt évben is – mint ahogyan a korábbi években – a hazai és nemzetközi tudományos együttműködéseket jellemezte” – méltatta az MTM előző évi tudományos munkáját Vincze Máté, kiemelve, hogy tavaly az intézménynek a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel, valamint a bécsi Természettudományi Múzeummal fennálló kapcsolatai is erősödtek.

Az MTM kiállításpolitikáját dicsérve Vincze Máté kiemelte: rendkívül változatos tárlatokat láthat a múzeumban a közönség. „Ez a változatos kiállításpolitika és a közönség széleskörű megszólítása ugyanúgy jellemzi a tagintézményeket is” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

A hat intézmény holdinggá szerveződésével létrejövő Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központról szólva elmondta, hogy mindegyik intézménynek van egy kiemelkedő hozzáadott értéke a magyar muzeológiához: a Természettudományi Múzeum esetében ez a fiatalok és a családok megszólítása, a természettudományi pályára való nevelés, valamint a játszva tanulás. Ezekben a hat intézmény összefogásával az MTM még jobban ki tud majd teljesedni – fűzte hozzá.

A jövő természettudományi nevelése, a fiatalok figyelmének felkeltése és a természettudományokra irányítása, a bolygónk állapota felett érzett aggodalomból fakadó innovatív megoldások az önök vállán is nyugszanak – hangsúlyozta Vincze Máté, hozzátéve, hogy a konferencián folyó megbeszélések, tanácskozások és a szakmai munka túlmutat a múzeum falain és egész Magyarország, Európa és a világ jobbítását szolgálja.

A KIM háttéranyaga szerint az MTM által szervezett konferencia lehetőséget biztosít az intézmény számára, hogy számba vegye az előző év tudományos eredményeit, a tagintézmények mellett a tudományos tárak is bemutathatják, hogy mit értek el 2023-ban.

A múzeum életében sikeresnek számít a tavalyi év, hiszen több mint 100 együttműködésben megvalósuló szakmai és közönségprogramot, valamint kiállítást hozott létre, és a tagintézményekkel együtt a látogatószám meghaladta a 270 ezer főt – olvasható az összegzésben.

Írta a Magyar Hírlap