Verstappen nem gondolja magát legyőzhetetlennek

Verstappen nem gondolja magát legyőzhetetlennek

Úgy érkezett meg Max Verstappen az F1-es Ausztrál Nagydíjra, hogy amennyiben megnyeri a melbourne-i futamot, beállítja saját rekordját a zsinórban aratott tíz győzelmet illetően – mindezt úgy, hogy gyakorlatilag egy éven belül produkálhatja a korábban elképzelhetetlennek hitt szériát kétszer is. Amikor erről kérdezték a Red Bull pilótáját a csütörtöki médianapon, a holland szokás szerint nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a rekordnak:

„Természetesen ez elég őrületes, de… Ami engem illet, nem gondolok túl sokat ezekre. Minden egyes versenyhétvégét külön eredményként kezelek. Szóval természetesen remek, hogy megpróbálhatunk ismét zsinórban tíz futamot nyerni, de számomra az a fontos, hogy mindig szerezzünk pontokat és megnyerjük a bajnokságot, ez a cél minden évben.”

Verstappen elmondta: ha sikerül jól megtalálniuk az autó egyensúlyát és a tavalyihoz képest eggyel lágyabb gumikkal is jól bánnak majd, akkor az Albert Parkban is erős lehet a Red Bull csomagja. Amikor viszont felvetették neki, hogy sokan legyőzhetetlennek tartják jelenleg az F1-ben, így reagált a háromszoros világbajnok: „Nem igazán gondolok arra, hogy legyőzhetetlen lennék. Nyilván versenyzőként mindig hinned kell abban, hogy te vagy a legjobb a mezőnyben. Ugyanakkor nem igazán gondolkodom így. Csak igyekszem kiélvezni mindent, jól érzem magam az autóban, és ez szerintem elegendő. A versenyhétvégéken mindig igyekszem a lehető legjobbat nyújtani és mindent maximalizálni, és ha nagyszerű az autód, akkor nagyszerű dolgokra lehetsz képes vele.”

f1-verstappen-horner-redbull-melbourne-day0-2

„Nem égette fel a hidakat” a Mercedesnél Verstappen – Bottas

Az elmúlt hetekben olyan találgatások is felröppentek a Red Bullnál látott belső viszály kapcsán, hogy ez akár azt eredményezheti, hogy Max Verstappen elhagyja a csapatot. Ebben az esetben a Mercedest jelölték meg az értesülések a legvalószínűbb célnak, ahol a Ferrarihoz távozó Lewis Hamilton helyét vehetné át a holland. Ami olyan tekintetben furcsa érzést kelthetne, hogy 2021-ben roppant intenzív és feszült világbajnoki harcot folytatott Verstappen a Mercedesszel és Hamiltonnal – ám az akkor még ott versenyző, jelenleg a Stake F1-et erősítő Valtteri Bottas szerint ez még nem zár ki semmit:

„Nem gondolom, hiszen végső soron ilyen a versenyzés, kemény a küzdelem” – felelte arra a kérdésre a finn az Ausztrál Nagydíj sajtónapján, hogy furcsa lenne-e, ha Verstappen a Mercedeshez szerződne. „Ez az F1, ez normális. Mindig vannak rivalizálások, de nem hiszem, hogy bárhol bármilyen hidat felégetett volna, és szerintem bármely csapat szeretné őt.”

Bottas ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy nem lát okot rá, miért hagyná el a világbajnok istállót a címvédő: „Személy szerint nem látom, miért akarná elhagyni a Red Bullt. Egyértelműen az övék a leggyorsabb autó a rajtrácson, de nem ismerem az összes részletet.”

f1-verstappen-mercedes-2021

Videó: itt tart most a Hungaroring felújítása

Továbbra is zajlik a magyar F1-es pálya átalakítása, modernizálása, a Hungaroring Facebook-oldala pedig ki is tett egy videós posztot arról, hogy hogyan áll most a projekt:

Feloldották a Mazepin elleni EU-s szankciókat

Nyikita Mazepin 2021-ben versenyzett a Formula-1-ben a Haas színeiben, és szerződéssel rendelkezett a 2022-es szezonra is, ám az orosz-ukrán háború kitörése után a csapat előbb a főtámogató Uralkalival – amelynek a pilóta apja, Dmitrij Mazepin a tulajdonosa –, majd pedig magával a versenyzővel is felbontotta az együttműködést. Ráadásul a Mazepin családra szankciókat is kivetett az Európai Unió, ami ellehetetlenítette a fiatal orosz pilóta számára a versenyzést az F1-ben.

Mazepin viszont megtámadta a bíróságon az ellene irányuló szankciókat, és szerdán az EU Törvényszéke érvénytelenítette is a pilótára kiszabott korlátozásokat. A bíróság kimondta, hogy ugyan Dmitrij Mazepin valóban kapcsolatban áll a háborút kirobbantó orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal, viszont a fiáról ugyanez nem mondható el, és a döntéshozók szerint nem bizonyítható, hogy Nyikita Mazepin a családi kötelékeken túl anyagi vagy bármilyen szempontból összefüggésbe hozható lenne az apjával és főleg Putyinnal. Magyarán: az Unió Törvényszéke kimondta, hogy önmagában a családi kapocs még nem tekinthető indoknak a szankciók kivetésére, egyéb érdekkötődéseknek is kell lenniük hozzá, ezért feloldották azokat a 25 éves pilótával szemben.

Mindez persze aligha jelenti azt, hogy Mazepinnek lenne esélye visszatérnie az F1-be, hiszen egyfelől az USA és Kanada által életbe léptetett szankciók még érvényben vannak, másfelől a teljesítménye sem feltétlenül volt meggyőző ehhez. Az orosz az F1-ből való távozása óta az Ázsiai Le Mans Szériában állt rajthoz.

f1-mazepin

fotó: DPPI

Legendás szakembert nélkülöz az FIA a hétvégi F1-es Ausztrál Nagydíjon

Személyes okok miatt nem tudja vállalni megszokott feladatait, és nem lesz ott a helyszínen a hétvégi F1-es Ausztrál Nagydíjon Jo Bauer, az FIA technikai delegáltja. 

A Formula.hu információi szerint a Japán Nagydíjon visszatér, és amint az FIA hivatalos dokumentumaiból (az autók részletes vizsgálatáról szóló Doc2-ből) kiderül, a helyét Manuel Leal veszi át Melbourne-ben, aki eddig a WEC-ben szerzett tapasztalatokat.

Jo Bauer az 1997-es szezon óta vezeti az FIA technikai delegációját, és azóta tartó pályafutása során ez az első F1-es verseny, amelyen nem vesz részt, így közel három évtized után először fog hiányozni.

fia-logo_2

Ausztrál művésztanuló tervezte Ricciardo hétvégi F1-es sisakját

Hazai nagydíjára készül Daniel Ricciardo, ehhez pedig különleges sisakfestés dukál: a Visa Cash App RB pilótájának melbourne-i dizájnjának megtervezésére egy húszéves ausztrál művésznek tanuló diák, Rosie Pettenon kapott lehetőséget. A számos ausztrál motívummal, például kengurukkal – és persze Ricciardo méhészborzával – tarkított sisakfényezés jó célt is szolgál majd az F1-es futamot követően, ugyanis elárverezik majd az egyedi bukót, a bevételt pedig a rászoruló gyerekeken segítő Save the Children Australia szervezet kapja.

 

Természetesen az F1-es mezőny másik ausztrál pilótája, Oscar Piastri is egyedi sisakfestéssel versenyez majd az Albert Parkban, a McLaren versenyzőjének bukóján is feltűnik az elmaradhatatlan kenguru motívum:

Ilyen a közös munka az RB új csapatfőnökével

Yuki Tsunoda, a Visa Cash App RB japán versenyzője Laurent Mekiesről, csapatuk új vezetőjéről beszélt. Mekies a tavalyi év végén visszavonuló Franz Tost helyét vette át a faenzai központú istállónál.

„Nagyon sok hasonlóság van Franz és Laurent között, mindketten sokat törődnek az emberekkel és mindenki véleményét meghallgatják. Laurent szeret belefolyni a dolgokba és biztosítani azt, hogy mindig a legjobb döntéseket hozzuk. Nem volt nehéz alkalmazkodni hozzá” – mondta Tsunoda.

A japán versenyző hozzátette, hogy szerinte Mekies a csapat minden tagjával jó kapcsolatot ápol, valamint a csapaton belüli hangulat és a morál is megfelelő.

A hónap videója: Bottas ausztrál autós reklámban szerepel

Kedvese, Tiffany Cromwell révén Valtteri Bottas egy ideje már tiszteletbeli ausztrálnak számít, s erre erősített most rá a helyi Uber új reklámja, amelyben a Stake F1 Team Formula-1-es pilótája szerepel. Bottas az „ausztrál életstílusnak” megfelelően kialakított autó kapcsán többek között bemutatja a kerékpár-, horgászbot- és tangapapucstárolót, a beépített pitesütőt, egy zuhanyt – ahol természetesen nem maradhat el némi félpucérkodás sem a finn versenyzőtől –, valamint a DRS rövidítésre szójátékkal utaló rovarirtórendszert. Zseniálisan humoros videó a hétvégi F1-es Ausztrál Nagydíj előtt:

Hamilton elkényelmesedett volna Bottas mellett?

Jacques Villeneuve, aki karrierje során két világbajnok csapattársaként is szerepelt az F1-ben, s maga is túlélt egy-két izgalmas csapaton belüli szituációt, a sajtó megkeresésére Lewis Hamilton helyzetéről beszélt, akivel kapcsolatban úgy érzi, rosszat tett neki, hogy Fernando Alonso, Jenson Button és Nico Rosberg után Valtteri Bottas lett a csapattársa, ugyanis ennek „köszönhetően” a brit kissé elkényelmesedett:

hamilton-rosberg-2014

„Nehéz helyzetet teremt egy versenyző számára, ha éveken át csak nyersz, olykor igen könnyedén, különösen ha Bottas a csapattársad. Alapvetően egyedül volt a bajnokságban, nem is kellett a legjobbját nyújtania a győzelemhez, mint az első címszerzésekor, vagy néhány másik évben Nico ellen, aki nagy nyomás alá helyezte. Bottasszal nagyon elkényelmesedett, majd 2022-ben jött egy kis ébresztő, amikor George került mellé.”

„Neki egyszerűen megvolt az a fiatalos energiája, hogy szét akarja rombolni a világot, így aztán tavaly sokkal jobban is teljesített” – mondta Villeneuve, aki szerint Hamilton Maranellóba szerződésével minden rajongó jól jár: „Ez az egyik legjobb hír, amit hosszú-hosszú idő óta kaptunk, akár Lewis rajongója vagy, akár nem. Csodálatos hír az F1-nek, a Ferrarinak és Lewisnak. Ez mindenkinek jó, mert izgalmas lesz követni, és remélhetőleg visszakapjuk a győztes napok Lewisát.  Ez a változás talán újra felerősíti benne az éhséget, azt a kis adrenalinlöketet, ami nem volt meg a Mercedesnél, amikor már nem volt győztes autójuk.”

hamilton-2024

Az F2 megnyerése óta először kapott versenyzői ülést az Aston-tartalék Drugovich

Felipe Drugovich a Vector Sport versenyzője lesz az ELMS (Európai Le Mans Széria) hat versenyén az LMP2-es kategóriában. A hír különlegessége, hogy Drugovich nem versenyzett bajnoki Formula-2-es szezonja, 2022 utolsó versenye óta: az eltelt időszakban az Aston Martin tartalékpilótája volt (2023-ban a két csapat megállapodása értelmében a McLarennél is betöltötte ezt a funkciót), versenyautóban töltött pályaideje kimerült három pénteki szabadedzésben és tesztekben, köztük a 2023-as téli bahreini felkészüléssel, ahol Lance Strollt helyettesítette kerékpárbalesete miatt.

Drugovich leszögezte, 2024-ben is marad az Aston Martin tartalékosa: négy nagydíjhétvégét azonban biztosan ki kell hagynia az ELMS versenyeivel való ütközés miatt.

A 23 éves brazil pilóta kedden már a Vector Sport Oreca-Gibson 07-esét tesztelte a Paul Ricard-on. A #10-es egységben a monacói Stephane Richelmi – 2016-ban LMP2-es kategóriaelső Le Mans-ban és a WEC-ben – és az ír Ryan Cullen lesz a társa. A késői bejelentés oka, hogy a 2022-es indulása WEC-ben szereplő, LMP2-es kategória megszüntetése miatt ELMS-re váltó Vector Sport eredeti tervei szerint Gabriel Aubryval folytatta volna, a helyére érkezett Drugovich. A csapat rajthoz áll a Le Mans-i 24 óráson is, de Drugovich szerződése az egynaposra nem vonatkozik.

Alonso szomorú az Alpine gyengélkedése miatt

Bár az Alpine-val való szakítása meglehetősen viharosan sikeredett, Fernando Alonso természetesen nem örül annak, hogy szenved az enstone-i istálló, melynek színeiben karrierje során háromszor is szerepelt, akikkel világbajnoki címeit, valamint első győzelmeit, dobogóit, rajtelsőségeit szerezte. Amikor az Alpine jelenlegi helyzetéről kérdezték, Alonso érzelmes szavakat engedett meg magának:

alonso-am-2024

„Nem is kérdés, hogy nagyon jól éreztem magam ott. Amikor az Alpine-nál voltam, a csapat nagy részét ugyanazok az emberek alkották, akik a Renault-t annak idején, és ezt a csapatot mindig szeretni fogom, mindig a szívemen viselem a sorsát. Szóval nehezemre esik azt látni, hogy le vannak maradva. De remélhetőleg több teljesítményt tudnak találni” – mondta Alonso, aki abba nem akart részletesen belemenni, hogy a csapat átalakítása mennyiben befolyásolta a teljesítményt:

„Ezt nehéz kívülről kommentálni. A csapatot szeretem, sok nagyszerű dolgot adtak nekem a pályafutásom során, szóval, remélem, hogy jobbak lesznek. Talán más volt ez az istálló, amikor ott voltam, nagyszerű volt a hangulat, jó volt a teljesítmény is, különösen 2022-ben. Az év minden versenyén az első öt, hat legjobb között voltunk. Szóval kicsit meglepőek a mostani eredmények, de remélhetőleg gyorsan rendbe hozzák a dolgokat.”

alonso-alpine

Bottas: Alonso 65 évesen is itt van, van még időm

„Második hazája”, Ausztrália F1-es nagydíjára készülve Valtteri Bottas részt vett a verseny korábbi otthonában rendezett Adelaide Motorsport Festivalon, ahol többek között arról is beszélt, lehet-e jövője a Sauber csapatnál, melyben az Audi immáron 100 százalékos tulajdonrészt szerzett, s 2026-tól az ingolstadtiak gyári alakulataként üzemel majd. A finn pilóta úgy nyilatkozott, hogy a prioritást számára az jelenti, hogy maradjon a csapatnál, de ha nem sikerül, akkor sem esik kétségbe:

bottas-2024-1

„Igazán szeretném folytatni, nagyon szeretnék közelebb kerülni az élmezőnyhöz, hogy újra megfelelő eredményekért harcolhassak. Mindig érdekes, amikor egy ilyen nagy gyártó belép a sportba, de ha valamiért nem kapok lehetőséget, bár szerintem van esélyem, akkor is eléggé nyitott a pilótapiac” – mondta a finn, aki arra is kitért, meddig szeretné még folytatni a karrierjét:

„Nem tudnék egy konkrét évszámot mondani, mert nem látom, hogy az F1-ben töltött időm egyhamar véget érne. Én 34 éves vagyok, Fernando Alonso pedig 65, szóval ő elég jó referencia azt illetően, hogy az ember sokáig lehet képes teljesíteni.”

bottas-saudi

Pontot nem, csak pénzt osztanak a hétvégi IndyCar-futamon

Meglehetősen ritkán rendeznek bajnokságon kívüli futamot az IndyCarban, az utolsóra 2008-ban került sor Ausztráliában, előtte pedig még 1992-ben versenyzett úgy a mezőny, hogy nem a pontokért küzdöttek meg. Az idei versenynaptár ismét tartalmaz egy ilyen megmérettetést, méghozzá az ezen a hétvégén rendezett $1 Million Challenge-et, melyet a 4,9 kilométeres kaliforniai Thermal Club versenypályáján futnak majd.

mclaughlin-2024

A pénteki és szombati gyakorlásokat követően két csoportra osztják a mezőnyt, akik külön időmérőt teljesítenek majd szombaton, majd vasárnap szintén e csoportokra osztva rendeznek két rövid, 10 körös előfutamot, melyek legjobb 6-6 versenyzője kerül be a döntőbe. A döntőben a versenyzők összesen 20 kört teljesítenek majd, de a 10. kör végén egy tízperces szünettel szakítják meg a versenyt.

A győztes nem kevesebb, mint félmillió dollárral gazdagodik majd, a második helyezett 350 ezer, a harmadik 250 ezer dollárt kap, a negyedik és az ötödik 100, illetve 50 ezret, a további résztvevők pedig 23 ezer dollárral távozhatnak. Minden a versenyző az exkluzív Thermal Club egy tagjának „partnere” lesz egy sorsolás alapján, s e partnerek is ugyanezekkel az összegekkel gazdagodnak.

newgarden-stpete-3

„Minden esélyünk megvan arra, hogy megnyerjük az ügyet” – Massa

A Felipe Massát képviselő ügyvédi iroda a múlt héten bejelentette, hogy miután a békés egyeztetési kísérletek nem vezettek eredményre, pert indítanak az FIA, a FOM és Bernoe Ecclestone ellen amiatt, mert utóbbi tavaly egy interjúban arról beszélt, hogy már a 2008-as idény során tudott a sportág vezetése a szingapúri Crashgate-ről, amely Massa szerint gyakorlatilag megfosztotta őt az az évi vb-címtől. A brazil ex-F1-es anyagi kompenzációt szeretne az őt ért veszteségért, a hétvégi Formula-E-futam helyszínén pedig arról beszélt a RacingNews365.com szaklapnak, hogy lát esélyt a sikerre:

„Azt hiszem, mindent elmondtam erről, amit el kell mondanom. Elmondtam az interjúkban, hogy a végsőkig harcolni fogunk, és ez az egyetlen, amit elmondhatok, többé ez már nem rajtam múlik, hanem az ügyvédeken. Egy nagyon-nagyon jó csapat állt össze, profik dolgoznak az ügyön. Tényleg hiszem, hogy ez egy nagyobb ügy, és minden esélyünk megvan arra, hogy megnyerjük. De hogy őszinte legyek, ez már nem rajtam múlik. Amit elmondhatok, hogy az igazságért harcolunk, mert az nem volt fair, ami velem történt.”

A Massa-ügy friss fejleményeiről a Pitwall hétfői adásában is beszéltünk:

Ezen a hétvégén nem Stake-nek hívják majd a Saubert

Négy olyan hétvége lesz a 2024-es szezonban, amikor nem használhatja elsődleges csapatnevét a Stake F1 Team, a szerencsejátékot tiltó törvények ugyanis ezt nem teszik lehetővé. Az első ilyenre ezen a hétvégén kerül sor: az Ausztrál Nagydíjon hivatalosan Kick Sauber néven vesz részt a hinwili alakulat.

Melbourne után legközelebb Barcelonában, aztán Spában, végül pedig Katarban hívják majd így az alakulatot Stake helyett.

f1-stake

„Mintha két külön bajnokság lenne” – Steiner szerint kettészakadt az F1-es mezőny

Több csapatvezető is rendre azt hangoztatja, hogy a változatlan szabályok azt eredményezik a Formula-1-ben, hogy közelednek egymáshoz az istállók, így szorosabb lesz a küzdelem. Erre számított a Haas év elején elküldött korábbi csapatfőnöke, Günther Steiner is, ám úgy látja, 2024-re valójában kettészakadt a mezőny: az elejébe tartozik a Red Bull, a Ferrari, a McLaren, a Mercedes és az Aston Martin, míg a második felébe a fennmaradó öt gárda.

„Hogy őszinte legyek, azt gondoltam, idén szorosabb lesz a mezőny, de az ellenkezője történt” – fogalmazott Steiner az ausztrál ABC-nek. „Van öt csapat az élen, aztán öt csapat a mezőny alján. Mintha két külön bajnokság lenne. De úgy gondolom, ha idén a Ferrari szép javulást ér el a fejlesztésekkel, akkor remélhetőleg kihívást jelenthet a Red Bullnak a szezon második felében.”

f1-start-2024_1

Francia focicsapatban vásárolt részesedést Gasly

 Pierre Gasly, az Alpine 28 éves versenyzője a francia harmadosztályú FC Versailles labdarúgócsapatban vásárolt részesedést.

 „Gyermekkorom óta focirajongó vagyok, így örömmel tölt el, hogy az FC Versailles társtulajdonosa lehetek” – tette közzé a közösségi médiában Gasly.

 A francia versenyző elmondása szerint elhivatott a csapat hosszútávú fejlődése iránt, illetve olyan értékeket hozna magával, ami hozzájárulhat a klub ambícióihoz.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

PIERRE GASLY

Már nem zárja ki a MotoGP-s csatlakozást a BMW

Alighanem ki lehet jelenteni, hogy a BMW az egyik legnagyobb azon márkák közül, amely soha nem indított gyári istállót a MotoGP-ben (a Kawasaki az előző évtized elején, a Suzuki pedig 2022 végén szállt ki a jelentősebb gyártók közül). Mindezidáig pedig a bajorok rendre ki is zárták annak lehetőségét, hogy beszálljanak a királykategóriába – ahol amúgy a hivatalos biztonsági autót ők adják –, csakhogy váltás történt a BMW Motorrad, azaz a márka kétkerekű divíziójának vezetőségében, ugyanis Markus Schramm helyét Markus Flasch vette át elnök-vezérigazgatóként. Flasch pedig már teljesen más hangvételben nyilatkozott a MotoGP-s szerepvállalásról:

„A BMW M évek óta a MotoGP járműpartnere. A BMW M főnökeként jelen voltam a versenyeken, ismerem a vezetőség embereit és márkaként van jelenlétünk ott. De az világos, hogy kell lennie értelmének számunkra a szerepvállalásnak, és pontosan ezért vizsgáljuk közelről. Nem zárnám ki a lehetőséget” – idézi az új igazgató szavait a Motorsport.com portál. Hozzá kell tenni, hogy bár a MotoGP-t hosszú ideje ellenezték, azért a kétkerekű motorsportok más szériában jelen van a BMW: a Superbike-vb-n, az Endurance-vb-n és a német IDM-ben is gyári csapatot indítanak – utóbbinál szerepel Kovács Bálint is.

A BMW esetleges MotoGP-s pálfordulásának egyik kiváltója lehet, hogy bár végleges döntés még nem született róla, de a 2027-es új szabályokkal várhatóan 850 köbcentire csökken a motorok hengerűrtartalma – márpedig legutóbb akkor jött szóba a bajorok beszállása, amikor két évtizede a 800-as versenygépeket bevezették, ám akkor nem valósult meg a projekt. A kereskedelmi jogokat birtokló Dornának amúgy feltett szándéka, hogy a Suzuki váratlan 2022-es kiszállása után újra hat gyártó szerepeljen a MotoGP-ben (jelenleg a Ducati, a KTM, az Aprilia, a Yamaha és a Honda alkotja a mezőnyt).

wsbk-bmw

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Jos Verstappen a békekötést sürgeti

A negyedik világbajnoki címe felé tartó Max Verstappen édesapja, Jos a szezonnyitó után alaposan felkavarta az amúgy sem épp „álló” vizet a Red Bull-ügyben azzal, hogy kijelentette: a csapat egyben maradását az biztosíthatná, ha Christian Horner leköszönne csapatfőnöki pozíciójáról. Az idősebb Verstappen, aki a hétvégén egy belgiumi raliversenyen szerepelt eredményesen, most ismét megszólalt, s annak a meggyőződésének adott hangot, hogy egy ideig el fog tartani, mire újra béke honol majd a Red Bull-családban.

jos-max

„Békének kell lennie a csapatban” – idézi őt a belga Sporza hírügynökség. „Újra nyugalomra van szükség, de a körülményeket tekintve ez szerintem eltart egy darabig. Nem tudok sokat mondani az ügyről, de remélhetőleg hamarosan újra a versenyzésre tudnak koncentrálni, mert erről szól az egész. És fontos, hogy Max továbbra is nyerjen.”

„Az autó nagyon jól működik, közte és és a mérnökök között nincs semmi baj. Max a legtöbbször ki tud kapcsolni, de sok kérdést kap ezzel kapcsolatban, amit nem szeret, de ez is a Formula–1 része.”

jos-max-2

Mick Schumacher elmondta, miért bízik a Mercedes ülésében

Mivel a tavalyi évet a Mercedesnél töltötte teszt- és tartalékversenyzőként, Mick Schumachernek bőven volt lehetősége megismerni az egyetlen pilótát, aki számszakilag felülmúlta édesapját, a legendás Michaelt. Azonban ez a versenyző úgy döntött, hogy elhagyja a csapatot, mellyel a történelem legsikeresebb pilótája lett, s a Ferrarinál folytatja karrierjét, ami Schumachert igencsak meglepte: „Ahogy mindenki mást is a motorsportban” – mondta a fiatal német a Gazzettának. „Az a fontos, hogy ott legyél, ahol boldog vagy, ez mindenkire igaz, még Lewisra is.”

mick-schumacher

Amikor Schumachert arról kérdezték, hogy jó hír-e számára Hamilton átigazolása – pontosabban az, hogy ezzel felszabadul a Mercedes egyik ülése –, a német versenyző határozott igennel felelt: „Ez számomra is jó hír, hiszen azon fiatal versenyzők közé tartozom, akik már elég sok tapasztalattal rendelkeznek, ezért úgy gondolom, hogy még akár az F1-ben is történhet velem valami jó.”

Végül pedig azt is megerősítette, hogy beindulóban lévő endurance-karrierje ellenére továbbra is az F1-be vágyik vissza: „Természetesen. A szerelmem még mindig a Formula–1. És mindig is az lesz, ez nem is kétséges.”

mick-mercedes-3

Bearman nem is emlékszik, mit mondott neki Hamilton

Minden idők legfiatalabb Ferrari-versenyzőjeként mutatkozott be Dzsiddában a műtétre kényszerülő Carlos Sainz helyén a 18 esztendős Oliver Bearman, aki érett versenyzésével sokak figyelmét felkeltette. A brit ifjonc számos elismerést begyűjtött, köztük Sebastian Vetteltől, a leintés után pedig Lewis Hamilton lépett oda hozzá, amitől úgy megilletődött, hogy nem is nagyon emlékszik, mi hangzott el:

bearman-szaud-2

„Nem igazán emlékszem, hogy mit mondott. Kezet rázott velem, és megölelt, ami egy nagyszerű pillanat volt. Úgy nőttem fel, hogy ezeket a srácokat figyeltem, és megtiszteltetés volt velük egy pályán versenyezni. Igazán büszke voltam rá abban a pillanatban, hogy Lewis, a sportágunk egyik legnagyobbja, elismerésben részesített” – idézi Bearmant a Times.

A fiatal brit egyébként azt is felidézte, hogy amikor 6-7 éves korában az F1 2012 játékban versenyzőt kellett választania, természetesen az akkor még „csak” egyszeres világbajnok volt az egyik választása: „Mindig Jenson Buttont vagy Lewis Hamiltont választottam. Ők voltak a hazai hősök.”

bearman-dzsidda

formula.hu