Szkander Európa-bajnokság – Ez volt minden idők legsikeresebb magyar kontinensbajnoksága
Sporttörténelmet írtak a magyar szkanderosok. A válogatott tagjai az összes kategóriát beleszámítva 31 érmet szereztek…
Sporttörténelmet írtak a magyar szkanderosok. A válogatott tagjai az összes kategóriát beleszámítva 31 érmet szereztek a Pozsonyban megrendezett Európa-bajnokságon. Ebből 15 Eb-arany! Korábban soha nem szerepeltek ilyen kiválóan magyarok ebben a sportágban. A szlovák fővárosban a világ egyik legeredményesebb versenyzője, Kőváriné Ivánfi Brigitta négy érmet is szerzett. A felnőtt kategóriában jobb kézzel aranyérmes lett a…
Előrehaladottak a tárgyalások
Magyar idő szerint kedden este startolt el a Google szokásos éves fejlesztői konferenciája, a Google I/O, és ahogy arra előzetesen számítani lehetett, a rendezvény a mesterséges intelligenciát (MI) helyezte a fókuszba. Demis Hassabis, a Google DeepMind vezetője rögtön le is rántotta a leplet egy új MI érkezéséről. Az újdonság a Google Gemini 1.5 Flash nevet…
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Newey-val van tele a sajtó: Fernando Alonso, Helmut Marko és Max Verstappen is a Red Bulltól távozó sztártervezőről beszélt – ezek voltak kedd F1-es hírei és sztorijai.
Helmut Marko tisztázta tréfásnak szánt megjegyzését és leszögezte, hogy Newey szerinte a Ferrarihoz tart – mint mondta, a legenda távozik, de öröksége megmarad.
A Buckingham-palotában kedden leleplezték III. Károly brit király 2022. szeptember 8-ai koronázása óta készült első hivatalos festett portréját – adta hírül a Sky News. A festményt Jonathan Yeo neves portréfestő készítette, akinek korábbi modelljei között szerepel Idris Elba, Cara Delevingne, Sir David Attenborough, Nicole Kidman, Malála Júszafzai, valamint a korábbi miniszterelnökök, David Cameron és Tony…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Megszületett a döntés, két évre eltiltják a versenyzéstől Kun Anna párbajtőrözőt, mert tizenkét hónapon belül háromszor fordult elő, hogy a doppingellenőrök nem érték el az általa megadott helyen és időben. A Nemzeti Sport azt írja, hogy a párizsi olimpiai kvótát kiharcoló vívó ügyében a múlt héten tartottak meghallgatást, eltiltásának kezdete pedig május 10-e. Eltiltása ellenére…
Hármas versenyfutás bontakozik ki a vb-címért és a Ducati 2025-ös gyári üléséért is: Jerezről, Le Mans-ról és a 2027-es szabályokról beszélgettünk.