Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatalának volt tanácsadója, Alekszej Aresztovics, miközben a krasznogorszki terrortámadásról beszélt, elszólta magát és azt találta mondani, az oroszok elfelejtették, hogy ők ugyanannyi embert ölnek meg az országunkban (Ukrajnában), mint amennyit mi öltünk meg most. Moszkva nyilvánvalóan, ahogy ezt már előzőleg is bejelentette, bosszút fog állni a legalább 140 halálos és 182 sebesült áldozatot követelő terrortámadásért. Nem csak azért, hogy megtorolja a brutális támadást, hanem azért is, mert Putyintól ezt várja el az orosz társadalom többsége.
Maria Zakharova az orosz külügyminisztérium szóvivője már korábban azt mondta, hogy „rendkívül nehéz elhinni”, hogy az Iszlám Állam képes lett volna a Moszkva elleni terrortámadást egyedül végrehajtani.
Zakharova szerint a Nyugat sietett az Iszlám Államra (ISIS) tolni a felelősséget, hogy elhárítsa Ukrajna és az őt támogató nyugati kormányok érintettségét. Az sem kizárt, hogy az ukrajnai háború eszkalálódni fog és bár jósolni nagyon nehéz ebben a helyzetben, azért abban biztosak lehetünk, hogy ez a konfliktusnak egy újabb fejezetét nyitja meg. Mindez azonban még nem ad választ arra a kérdésre – bárki is volt a háttérben a merénylet felbujtója, aki az ISIS-t használta eszközként –, hogy a jövőben miként lehet elkerülni egy ilyen támadást, Moszkva, vagy más európai nagyváros ellen?
A félelem jogos. Senki ne gondolja, hogy a moszkvai terrortámadással kifulladt az iszlamista alapú merényletek sora. Sok szakértő úgy véli, hogy a terrorizmusnak ezt a fajtáját nem lehet gyökerestül kitépni, legalábbis hosszú ideig biztosan nem.
Már csak azért sem, mert a véres eseményeket kiváltó okok orvoslásában nincs egyetértés a főbb politikai áramlatok között. Tehát, mindig készen kell állni arra, hogy a mostani, Moszkva melletti krasznogorszki merényletsorozatnál is brutálisabb terrorhullám Európára lecsap.
Ömer Taspinar, aki a politikai iszlám szakértője és számos amerikai egyetem professzora úgy látja, hogy a 2001. szeptember 11-i kataklizmát okozó Amerika elleni terrortámadás óta kétpólusúvá vált az iszlám világnak a más civilizációk elleni erőszakos cselekményei okainak megítélése.
A kutató szerint a balliberális oldal állítja: a terrorizmus kiváltó okai elleni küzdelemnek a társadalmi és gazdasági fejlődést kell előtérbe helyeznie. A modernizációs elmélet által ihletett tábor a társadalmi és gazdasági fejlődést a demokratizálódás előfutárának tekinti. Vagyis, a modernizáció átalakítja a gazdaságot, amely így megváltoztatja a társadalmi berendezkedést – állítják a balliberálisok.
Ennek az oldalnak a rögeszméje, hogy a szegénység és a tudatlanság gyakran táplálja a radikalizmust. Ennek a megközelítésnek az alapvető hibája, hogy teljesen figyelmen kívül hagyj az iszlám hatását az adott társadalmakra, sőt a vallásosságot a tudatlansággal azonosítja.
Taspinar úgy látja, hogy Az elemzők másik csoportja mindezt határozottan elutasítja. Szerintük a legtöbb terrorista nem szegény és nem is tanulatlan. Valójában úgy tűnik, a többség középosztálybeli, hétköznapi hátterű. Ezek a szakértők a terrorizmust szinte kizárólag „biztonsági fenyegetésnek” tekintik, amelynek nincsenek kivehető társadalmi-gazdasági gyökerei, vagy összefüggései a nélkülözéssel. Az iszlamista terrorizmus elleni küzdelmet az elhárításra és a kényszerintézkedésekre összpontosítva határozza meg.
Mindkét oldal álláspontját figyelembe véve, azért ennél sokkal többről van szó. Az első világháború előtt az iszlám világ kilencven százaléka gyarmati sorban élt. A gyarmatosítók, már akkor, éppen a fent említett első szakértői csoport elmélete szerin jártak el, megkezdték a modernizációt. Fejlesztették az ipart, a mezőgazdaságot, a városokat. Mindez azonban azt is jelentette, hogy munkaerőre volt szükség, ezt a faluközösségek mikró társadalmaiból „szívták” el.
Ezért a tradicionális faluközösségek belső összetartó szövetei megbomlottak, mert sokan a könnyebb élet reményébe a városokban sofőrként, takarítóként, pincérként, szobalányként, és kétkezi munkásként a gyarmattartók szolgálatába álltak. Vagyis az az önkéntességen és szolidaritáson alapuló hagyományos vidéki társadalom, amiben a lakosság többsége élt, kezdett felbomlani. Olyan, addig ismeretlen problémával szembesült a vidéki lakosság, mint például az öregek ellátása, a gyerekek felügyelete, a közös gazdálkodás hiánya, stb.
Úgy festett a dolog, hogy az iszlám hiten alapuló, mondjuk modern kifejezéssel élve, szociális hálót a gyarmatosítók szétszedték, de nem hoztak létre helyette egy másikat. Nem is hozhattak létre ilyesmit, mert a ma ismert modern szociális ellátórendszer csak a második világháború után épült ki. Így, a felszabadult gyarmatok társadalmai függetlenségük elnyerése után ott találták magukat a „semmi” közepén.
Az iszlám társadalmak, más fogódzkodó nem lévén, visszanyúltak a gyökerekhez. Csakhogy az eredeti társadalmi állapotok természetesen már nem voltak visszaállíthatóak. A muszlim világban mégis nagy tömegek érezték úgy, hogy minden baj forrása, hogy eltértek az iszlám tanításaitól. Ennek megértése rendkívül fontos, mert ez volt az a gondolkodásbeli fordulat, amely radikalizálta a muszlim társadalmak egy részét és megágyazott a szélsőséges iszlámalapú terrorszervezeteknek.
A terrorszervezetek belső ideológiai öngerjesztése, identitásuk megerősítése és a külvilág felé saját maguk létjogosultságának bizonyítása vezetett oda, hogy olyan szörnyű tetteket kövessenek el, mint amilyet most Krasznogorszkban láttunk.
Az viszont egy másik kérdés, hogy ki és mire használja fel mindezt.
Írta a Magyar Hírlap
