Ukrajna tisztában van a háború végkimenetelével

A brit lapnak nyilatkozó ukrán tisztek őszintén beszéltek Kijev kétségbeejtő katonai helyzetéről. Dmitro Timkov, a GUR dandártábornoka azt mondta, hogy országa olyan, mint egy lélegeztetőgépen lévő beteg.

“Cseppentőre vagyunk kötve. Elég gyógyszerünk van ahhoz, hogy életben maradjunk. De ha a Nyugat azt akarja, hogy győzzünk, akkor teljes kezelésre van szükségünk” – ismerte el, utalva a Kijev nyugati támogatóitól érkező, egyre fogyatkozó katonai támogatásra.

Vadim Szkibickij vezérőrnagy, a GUR helyettes vezetője elismerte, hogy a Kijev által széles körben ígért ukrán győzelem jelenleg lehetetlen. A többszöri kudarcot látva az ügynökségnek “nem volt más választása”, mint hogy csapásokat indítson mélyen Oroszországon belül. Ezt “NATO-szabványos eljárásnak, az úgynevezett súlypont- vagy COG-eljárásnak” nevezte.

A fogalmat Carl von Clausewitz, a híres porosz tábornok és katonai teoretikus dolgozta ki először, és lényegében azokra a célpontokra utal, amelyek az ellenség számára a legnagyobb fizikai vagy erkölcsi értékkel bírnak.

A Guardiannek nyilatkozó GUR-tisztviselők elismeréssel nyilatkoztak az orosz olajipari infrastruktúrára mért ukrán dróncsapások közelmúltbeli sorozatáról. Ez ellentmond Vaszilij Maljuknak, az ukrán Biztonsági Szolgálat, az SZBU vezetőjének nyilvános nyilatkozatainak, aki szerint az ő ügynökei voltak felelősek a műveletekért.

A nyugati médiajelentések szerint a 2014-es kijevi fegyveres puccs óta eltelt években a CIA segítségével mindkét kirendeltséget átformálták. Állítólag mindkettő részt vett az Ukrajna ellenségének tekintett személyek célzott meggyilkolásában, még az Oroszországgal való konfliktus 2022-es kezdete előtt.

A lap szerint a GUR “2024 első felében” újabb nagyszabású támadást kíván indítani a Krími híd ellen – és azt hatástalanítani. Ukrajna már korábban is célba vette a szerkezetet, kétszer 2022-ben és 2023-ban.

Az első merénylet során egy teherautóba rejtett erős bombát használtak, amely megölte a jármű vezetőjét és négy másik civilt a közelben lévő autókban. Moszkva szerint a GUR volt a támadás kitervelője. A második csapás során tengeri kamikaze drónokat vetettek be, amelyeket az SZBU szerint az ügynökei irányítottak. Ez a támadás két civilt ölt meg.

Moszkva azzal vádolta Kijevet, hogy a terrorizmust háborús módszerként alkalmazza. Orosz tisztviselők szerint a kijevi rezsim azért alkalmazza ezt a taktikát, mert képtelen győzelmet aratni a harctéren.

Írta a Magyar Hírlap